Kilencedik hét - vasárnap

[shadowplay]

Vasárnap este, tíz óra harminc. Egyetlen nagy, hűvös sóhaj a sötétbe borult Városliget. Egy alig látható, zöld fénypont kering lassan a Petőfi Csarnok mögötti pingpongasztalok körül. Egy eltévedt Idegen? Vagy egy ritka légköri jelenség, a közeledő zivatar előjele? Ma a tévében kétezredszerre is elsüllyedt a Titanic, akárcsak a KépíróKör digitális lagúnájában ez a hét. Holnap ismét hétfő, mi Árnytárssal megint a Falon, hacsak nem tervezik másként a lilán zizegő Tudatkapu mögött munkálkodó Kistermetű Foszforeszkáló Idegenek. Ha ott vannak egyáltalán, s mindez nem csupán a belterjes és önmagán mindig túllicitáló csikágói legendagyártás egy újabb szüleménye. Hogy így van-e, arról még Arany János kísértetét is hiába kérdeznénk. Pedig gyakran erre jár. Kisétál a Margitszigetről az Árpád hídon át Pestre, végigballag a Róbert Károly körúton, egészen az Erzsébet Királyné útja kereszteződéséig. Ott befordul jobbra a Városliget felé. Miután megiszik egy pohár barna Staroprament a Közlekedési Múzeum melletti Vagon söröző teraszán, besétál a fák közé Toporczi Horváth Jakab névtelen sírjához. Itt nézelődik egy kicsit, aztán – hiába ígérte meg magának vagy ezerszer, hogy soha többé, még egyszer sem bírta megállni – félhangosan eldünnyögi azt a verset, amit réges-régen, ahogy ő szokott fogalmazni, még aktív korában írt:

El is megyek, tán nemsokára,
Hír-név, dicsőség nem maraszt;
Tudom, mit ér fagyos sugára,
Itt is megtanulhattam azt:
Nyerd bár világi életedben
Ég s föld minden koszoruit:
Neved csak az, mit e ligetben
Egy sirkő rád olvas: Fuit.

Shadow Man Spider Mannek képzeli magát.

A hétvége árnyai I.

A hétvége árnyai II.

(A hét fényképei egy Nokia 5130 márkájú mobiltelefonnal készültek.)

Soundtrack> Oasis: Cast No Shadows