Tizenötödik hét - csütörtök

Egész nap szemerkélt az eső. Reggel bementem az egyetemre, utána fogorvoshoz, majd vissza az egyetemre, végül egy megbeszélésre, aztán haza. Mivel esett, egész nap metróztam. Már régóta szerettem volna lefényképezni a metrót. A siető embereket, a lépcsőket, az oszlopokat, falakat. A kék szerelvényeket, az üléseket, a síneket; ahogy a metró kijön az alagútból vagy eltűnik benne. A lámpákat, fényeket, színes plakátokat. De attól tartottam, nem fogják jó néven venni az emberek, ha fotózom őket… Ma mégis fényképeztem a metróban, kicsit sunyiban, kicsit kapkodva, így némelyik kép nem is túl éles, de azért lett anyag bőven a három napló-kollázshoz.

[A montreali metróban / In the Montreal metro]

Imádom a beázott, lekopasztott, málladozó falakat a metróban. Néhány fal úgy néz ki, mint egy csodálatos absztrakt festmény, s időnként azon kapom kaptam magam, hogy találgatom: vajon melyik festő festhette ezt?

I love the stripped, decrepit, water-stained walls in the metro. Some of these walls look like wonderful abstract paintings and I have, on occasion, found myself trying to guess: which artist might have painted this?

2 megjegyzés:

  1. "beázott, lekopasztott, málladozó falak" - hol is láttam én ilyeneket? Megvan: hetedik kerületi bérházak lépcsőházaiban. Dob utca, Peterdi utca, Szövetség utca. Szia, Ira

    VálaszTörlés
  2. Lehet hogy ezert szeretem az absztrakt festmenyeket ennyire...?
    Szilvia

    VálaszTörlés