Emlékek és ceruzák
Kilenc-tíz év körüli kislány voltam, amikor arra gondoltam, naplót kellene írni arról, mit csinálnak rendre rosszul a felnőttek, hogy én majd jobban neveljem a gyerekemet, neki majd jobb legyen. De nem találtam biztonságos helyet a füzet elrejtésére, ezért – félve a lelepleződéstől – inkább este az ágyban, elalvás előtt, többször elismételtem magamban, hogy ne felejtsem el. Nem tudom, a gyerekkori fontos emlékek (vagy képzelgések) vetítik előre a jövő alakulását, vagy visszamenőleg keressük meg a sok emlékből a sorsszerűnek tűnőt.
Két-három éves lehettem legfeljebb, amikor Gödön a szomszéd házban lakó nagyszüleimnél lakott rövid ideig az a hölgy, akitől Nagyapámék a házat vették, mielőtt – úgy emlékszem – kivándorolt. A szobájában egy falat betöltő, gyönyörű, natúr fa, érett barna szekrény állt, tele kis fiókkal, mindegyikben sok-sok ceruza. Előttem van kicsit későbbről Nagyapám, amint konyhakéssel, rendszeresen, gondosan kihegyezi a ceruzáinkat. Ki találta ki, hol, mikor a ceruzát?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése