Harmincnegyedik hét - hétfő


[
A Mérleg jegyében]

A Mérleg jegyében születtem, az aszcendensem is mérleg. A zodiákus ciklus 2. sorának kezdő eleme. A csillagászati év közepe, őszi napéjegyenlőség. Az ősz még meleg tónusú, aranysárgák, az óarany fénye, rövidülnek a nappalok, számbavétel, visszapillantás, mit hagytunk magunk mögött. Lassan a levelek is elhagyják helyüket, búcsú, béke, az ellentétek egyensúlya. „Párák és érett ízek évszaka.” (Keats)


Megmérettetés, mérlegelés, igazságosság (Iustitia). A rend jelképe, végső soron a sorsé. A sumérok „égi sorsnak” nevezték a mérleg hónapot. Zeusz kezében is a sors eszköze. A mezopotámiai (úgynevezett káldeus) csillagászati hagyomány a görögökön, rómaiakon, az európai középkori műveltségen át máig ható. Első ismert források a Kr.e. VII. századi Assur-ban-apli ninivei könyvtárának agyagtáblái, az állatöv és a hónapok együttes ábrázolása az idő teljessége, a mindenség. Kínában a mérleg két serpenyője a fény és a sötétség kozmikus kiegyenlítődése. Tibetben jó és rossz tettek, egyik serpenyőben egy fehér, a másikban egy fekete kavics. A hermetikus hagyományban a testi és lelki univerzum, a föld és az ég összekötése.


A mérleg mozog, kibillen, hol ezt, hol azt az oldalt húzza le valami (szenvedély, indulat, kétely, vágy, konfliktus, akármi) vagy valaki (szerelem, kapcsolat, én, Te, a másik, akárki). Ha nem a Mérleg jegyében születtem volna (s persze ha hinnék az asztrológiában), mindenképp az októbert választottam volna lásd Ferenczy, Szinnyei, Mednyánszky, Fényes, Egry, Vaszary, Bernáth festményei , pedig „Most már fél évig este lesz. Köd száll, a lámpa imbolyog. Járnak az utcán karcsú, roppant, négy-emeletnyi angyalok.” (Nemes Nagy Ágnes: Október)


2 megjegyzés:

  1. Örülök ennek a hétnek és minden jót kívánok a születésnapodon!

    VálaszTörlés
  2. Az asztrológiában nem is kell hinni. Az van. :))

    Én a mérleg jegyemhez még kaptam egy ikrek aszcendest. Csoda, hogy folyton bizonytalan vagyok? Vagy mégsem? :))

    VálaszTörlés