Az univerzum festője
Saxon Szász János
legszemélyesebb vallomásai
7 napon át
legszemélyesebb vallomásai
7 napon át
5. nap
Körülbelül ötéves voltam, amikor a szüleim úgy döntöttek, hogy tévét vesznek, elsősorban gyermekeik okosítására. Először nekünk volt tévénk az egész utcában; egy tehén árába került, ami akkor csaknem egy éves fizetés volt. Jól döntöttek, mert számomra ezen keresztül szűrődött be a tudomány, a film, a klasszikus kultúra.
Egyszer a nővéreim kaptak egy Sokol márkájú táskarádiót. Az volt a legnagyobb előnye, hogy ha a szüleimet már kellően idegesítette az „úgymond” komolyzene, nem kellett kikapcsolni, mert el tudtam vonulni vele a kertünk leghátsó szegletébe. Ott hallgattam végig a nekem tetsző darabokat, és megtudtam azt is, mit játszanak. Legtöbbször Bartók Béla nevét hallottam, és már akkor megéreztem, hova tartozom. Ifjúkorban, amikor saját lemezjátszóm lett, újra és újra visszahallgattam ezeket a darabokat, mígnem a fejemben is le tudtam játszani bármikor.
Egy idő után, mivel tudtam már az elején, mi következik, felgyorsítottam a folyamatot egészen addig, amíg egy pontba nem sűrűsödött a zenei mondanivaló. Így alkottam meg, igen korán, az Absztrakt Zenei Projektemet. E szerint egy zenedarab legkisebb egységei a hangok, amelyeket egy-egy hangjegy szimbolizál. Ezeket a hangokat a szerzője meghatározott ritmusban beleágyazza az idő folyamába. Így áll össze a zenemű térben és időben. Ha a zenedarabot egyik dimenziójától megfosztom, olyan módon, hogy folyamatos időprésbe helyezem, akkor előbb-utóbb eljutok odáig, hogy idődimenzióját egyetlen időpillanatba sűrítem, ami azt jelenti, hogy valamennyi hang a neki megfelelő hangszeren egyszerre fog megszólalni. És a mű, bár megtartja tartalmát, összeomlik, az adott pillanatra hulló hangok tér-interferálódnak, s az idő fájdalmasan feljajdul.
Barangolás a Poliuniverzumban
Háromszög 18
Kör 18
Négyzet 18
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése