Negyvenkettedik hét - hétfő


[Egy terasz]


Fáradt vagyok ma (is) nagyon, de legalább belesüt a nap az otromba és lélektelen hideg szélbe, ablakon át kellemes az érzés, akvárium-lét, üvegház-hatás. A teraszra levegőzni és kortyolni munkaóránként épp jó, lányom követ s kísér, nemsokára hiányozni fog, ha csak úgy magamtól, egyedül lépek a járólapokra, nem adom rá a cipőt, a kardigánt, nem igazítom meg a takarót. Lányom beszél, igyekszem érteni, őt nézem meg az árnyékokat, a vonalakat, a csíkokat. Csupa kötő- és gondolatjel a terasz, kottája ennek az éppen-itt-létnek, naná. Lányom kérdez, tanulgatja a színeket, a színárnyalatokat, jól halad, de nem visszük túlzásba, csak fény és árnyék kérdése ez a játék is, a többi a fel-szín. Nézem ezt a kötetet is, barátkozom vele, ahogy a kezembe került, rögtön rettenetesen eltávolodott, megint magamhoz kell édesgetnem, bár már úgysem lesz ugyanaz. Hát persze, nyilvánvaló, egyértelmű. Lányom mosolyog, azt mondja, apa, csü, mosolygok én is, mondom neki, nem ülök le, mert ahhoz hideg van. Még ha szép is.

1 megjegyzés:

  1. Kötögetés, horgolás - a kötettel telik a tél...

    VálaszTörlés