[Fejezetek Ó Ella hagyatékából]
Budapest, 1944. február 27. vasárnap
Templomban voltam. K. gyönyörűen beszélt. Énekeltünk, mert böjt első vasárnapja van. Apának segítettem. Ebédeltünk, közben olvastam. J. egészségére koccintottunk. A templomban imádkoztam J.-ért. 1 órától zongoráztam. Uzsonnáztunk. Apával G. néniékhez mentünk, Á.-val egész jól elbeszélgettünk, a kiskönyvtárát mutatta meg, és adott kölcsön egy könyvet, aminek az a címe: „A kislányból nagy lány lesz”. 1/2 8 után 10 perccel értünk haza. Vacsoráztunk, közben olvastam. Bibliából olvastam. Olvastam.
Budapest, 1946. február 27. szerda
1/2 8-kor keltem fel. Ágyamat bevetettem. K.-ban voltam dolgozni. M. kolléganőm kártyát vetett nekem. 1/2 5-re értem haza. A zsírt a papírról az edénybe tettem át. 7-kor vacsoráztunk. Mosogattam. 1/2 11-kor feküdtem le.
Budapest, 1948. február 27. péntek
10-kor keltem fel. Ágyakat bevetettem. Reggeliztem, közben olvastam. Szőnyegeket leráztam. 1/2 2-kor ebédeltünk. Takarítottam. 1/2 7-kor fejeztem be a takarítást. Uzsonnáztunk, közben olvastam. Apával németeztünk, közben stoppoltam. 8-kor vacsoráztunk, közben olvastam. Olvastam. Kályhánál melegedtem. 1/2 12-kor feküdtem le. Ágyban olvastam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése