Utóirat

Egy ingázó szerkesztő menetleveléből 22-24.
Dél körül, a Lágymányosi híd tövénél, a hétfői lapzárta felé autózva. A cikkek zöme már leadva. Az akkuk azonban a harmadik kattintás után végleg lemerülnek az immár 10 éves masinában. Így marad az este, pótelemmel. És persze a budai alsó rakpart, a jó öreg hidakkal. Letelt az évad. Holnaptól tavasz lesz megint.

11 megjegyzés:

  1. "Itt hagyjuk egymást, Irén,
    mitőlünk búcsúzom én,
    ha voltunk együtt valaha,
    akkor ez az együtt utóirata.

    És ha már ez utóirat,
    hát legyünk csak pontosak:
    egymásnak hátra arc következik,
    valami pontos terv szerint.

    Hát ennyi az utóirat,
    pusztán a pontosság miatt,
    és máris zárom én,
    az összes levelem, Irén."
    (Bereményi Géza)

    ui. ui.: Irénbe Ervin is beleértendő, mint tudjuk.

    VálaszTörlés
  2. A heti képíró előző esti bejegyzésének elolvasása egy éven át harmadik rituáléként kapcsolódott a kávéivás-újságolvasás reggeli programjához.
    Gábos Jóska mikrofotói miatt még lefekvés előtt is benéztem, klassz volt látásból ismert szimpatikus emberek életébe bepislantani, új agyakat felfedezni és bevezetődni eddig ismeretlen összefüggésekbe és technikákba.
    Hiányozni fog, de Ervin biztos kitalál majd nekünk megint valami olyasmit, amiben még nem merítkeztünk meg.

    VálaszTörlés
  3. kttkbp@hotmail.com2011. március 1. 10:39

    Köszönöm,hogy tehettem!Kovács Tamás László

    VálaszTörlés
  4. Jó volt a sokszínűség... Most akkor töröljem ki a kedvencek közül? A kérdés csak költői. :-)
    Köszönjük!

    VálaszTörlés
  5. Valami jó elmúlt, de reméljük jön helyette más. Addig is: köszönjük Ervin! Lehetett vele gond, munka elég!

    VálaszTörlés
  6. Szép volt, az utolsó és a befejezés is. Köszönjük: Kati, Tóni

    VálaszTörlés
  7. Gratulálunk és kár, hogy vége, hiányozni fog.

    D.Zsuzsa és SAXON

    VálaszTörlés
  8. Nekem nagyon hiányzik! Jó volt,hogy volt. SNK

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm, hogy képíródeák lehettem, élmény volt, írni, olvasni, nézni egyaránt!
    Hoffmann Tamás

    VálaszTörlés
  10. Kedves Ervin, én is köszönöm, hogy részt vehettem a projektben. Nagy élvezettel olvastam a többiek naplóját is, színes, változatos volt az egész, rengeteg jó ötlettel! És az, hogy egy éven át tartott, s te minden estédet ennek a technikai munkálataival zártad, külön elragadtatásra és elismerésre késztet! Szóval még egyszer köszönet érte! Szeretettel: Eszter

    VálaszTörlés