Nullanégynullakilenc
Egész nap nagyanyámra gondoltam.Takarítottunk a héthónapossal – szőnyeget is ráztunk. Szőnyeget, amit nagyanyám készített. Minden nyáron szőtt. Még reumától elgörbült, fogni alig tudó ujjakkal is. Felállítottuk az eszvátát a nyáriban, jött Annuka, a nyüstbe felszedték a szálakat, s indult a munka. Nyaranta ott sertepertéltünk körülötte az unokatestvéreimmel – fontuk a rozmaringot, vágtuk a színes rongyokat, s tekertük a nádcsőre, úgy került a vetélőbe. Ha jól dolgoztunk, jégkrém volt a fizetség, pálcikás. Számtalan szőttesem van, mindegyiken a keze nyoma. A stafírungomat is nagyrészt ő készítette el. Azokon a párnákon alszunk, amihez ő tépte a tollat, ő varrta a tokot anginéból. Géppel is, kézzel is szeretett varrni. Szebbnél szebb katrincáim és násznagykendőim bizonyítják kézügyességét. Nagyanyám mindent szeretett csinálni, ami vászonmunka. Sohasem tétlenkedett – ha eszembe jut, mindig valamitcsinálás közben látom magam előtt. Önkéntelen simítom végig a szőnyeget – mintha nagyanyám keze simogatna vissza. Mint gyermekkoromban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése