Nullanégynullanyolc
Egész nap rohantunk. Reggel az evéssel is, mert a biztosítótól hajnalban jött az ember. Aztán az öltözéssel, majd át Budára, gyógytornára. Kató várta már a héthónapost. Hál’isten kedvelik egymást – neki is van gőgicse, höeee, lililiiiii és böböbbböööö, negyed- és félfogasmosoly. Feszes a baba, sokáig jött a világra, s az elszenvedett oxigénhiány nála így mutatkozik. Ügyesíteni kell a mozgást, hogy az okosodással se legyen gond. S hétről hétre ügyesedik is, kukacmászásnál tart éppen, s Kató kezeinek munkáját némi rágcsával és nyálcsorgatással hálálja. Én nem tudom eléggé. Torna után rohanás haza, az isten háta mögé. Ahogy elnéztem a ház előtt álló templomot, az itt-ott málló vakolatot, repedezett falat, ahogy elgondoltam a mostanság velünktörténteket, e sorok jutottak eszembe: „Kivándorol végleg az isten, / az ismert világutazó…” – s láttam magam előtt, ahogyan a bőröndjébe bepakolja a zoknik mellé a jó szerencsénket is. Az is vándorol, ki, vele együtt, tőlünk el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése