Hatodik hét - szombat

Nullanégytíz
Egész nap együtt voltunk.
A héthónapos, apa és anya. Mi hárman. Csak együttlevés volt, édeshármas. Délelőtt sokat nevettünk mi, szülők, a héthónaposon – mosolyogva ébred mindig, de ma különös jókedve volt. Már kora reggel hangosan kacagott, ha csak puszit dobtunk is felé. Amikor pedig meghallotta, hogy „Cifra palota, zöld az ablaka…”, kis éles, már-már visító hangon csatlakozott, s amíg tartott a dal, ő is, ki. Így énekeltük még el, ’kánonban’, a Boci, boci tarkát, a Virágéknál ég a világot és az Így ketyeg az órát. Séta következett délután, elvittük élete első múzeumába. Ott épp előköltészetnap volt, sok versolvasó ember közt találkoztunk szerkesztőtárs Zsoltival, Bornemisszagergely-Kovács Istvánnal, rádióbanCsudafahang-Vallai Péterrel. Aztán szépvirágos park, s apaölből erőteljes játszótérre kívánkozás, a többséghez. Hazatérve még versolvasás, „Tó vize, tó vize, / csupa nádszál…”, térden hócikázás „Hóc, hóc, katona, / ketten ülünk egy lóra…”, mert örül a ritmusnak, ütemnek, aztán fürcsi, tejecske, s „Tente baba, tente…”. S csak most, hogy már szunnyad a kisbaba, mélázok el, hogy mennyi szépség történt ma velünk. Nyugodtság áradt az egész napból, s bennem pedig szét. Lehet, ez a kegyelem.

1 megjegyzés:

  1. "apaölből erőteljes játszótérre kívánkozás"

    Ez a kedvencem:)

    VálaszTörlés