Tizenegyedik hét - hétfő

[Ég és föld között]

Ég: 2010. május 10. 9 óra 57 perc

Dárdainé Haraszthy Mária, 1943.

Föld: 2010. május 10. 9 óra 59 perc

1944. március tizenkilencedike. Egy dátum, egy nap, olyan, mint a többi, nincs rajta semmi rendkívüli. Nem sejtjük, hogy ez a nap orkánszerű dübörgéssel tépi és rázza majd a nemzet fáját, egybeforrt ágait ropogtatva kergeti szét porban, sárban, hóban és vérben azért, hogy életnedvétől, erejétől megfosztva ellenálló képesség nélkül korhadjon és vesszen el idegen áramlatok fuvalma alatt. Ezen a reggelen indultam el Kőrösmezőre, hogy a Budapest Szállóban elhelyezett háziipari áruimat elszámoljam. Csányi fakereskedővel utaztam, aki szokásos humora helyett halálos komolysággal ült a vonatban. Érdeklődésemre, miért olyan rosszkedvű, bizalmasan súgta fülembe, hogy értesülése szerint a németek megszállták Budapestet. Megrendített a hír, de Kárpátalján sok volt a rémhír, egyelőre ezt is ilyen természetűnek vettem és óvatosságból senkivel sem közöltem. Munkám után járva délután betértem Scheibner nyilaskeresztes pártvezető üzletébe is, ahol éppen a legnagyobb hévvel és boldogsággal újságolta a férj, a nejének, hogy a németek megszállták az országot, a zsidókérdést jöttek elintézni.
Visszamentem a szállodába, ott az igazgatóék meguzsonnáztattak lakásukban. A megszállásról még mindig nem beszéltem. Egyszer csak berohan egy úr, tölttet poharába, koccint, lehajtja és boldogságtól sugározva mondja: „Itt vannak a németek!"
Érthetetlenül és némán néztem körül. Nem tudom megérteni, nem fér az agyamba, hogy lehet egy idegen hatalom megszállását örömmel fogadni?

(Fiaimnak! Majd, ha egyszer hazatértek. - részlet)