Tizenhetedik hét - szombat

Könyvtári órák

1.)

BETLEHEM

A gyolcs ködökben puha varjak ülnek,
csüggedt borókán fészkel a homály.
Tömpe szobácska vert földjére dülnek
két botos pásztor és három király.
Az asszony leszáll a kamrai létrán, –
Mennyből az angyal! – zeng öt atyafi.
Az öreg kapás az ólban ganét hány,
kántálnak sírva lompos tyúkjai.
Fagyos szalmában sáros krumpli gubbaszt,
borostás állal komorul a zsupp
s fodor leveske szaga áraszt vígaszt,
mely a danával mennyezetre fut.
Jézus, kinek szállása sárga irka,
heverő papírbarmok közt örül
s a tűz fényénél a jámborok mintha
ugrándoznának a jászol körül.
De ez nem igaz. Részes-szalmát hajszol
az úri szél és gőzlik a magyar
s a két pásztor fonott kalácsot majszol
s a három király pálinkát nyakal.

1929

2.)


A SZIGETEN

Margitsziget, hol joghurtot söröztem,
hol csókolóztam állva, séta közben –

Mily drága vagy, lágy röptü lombjaiddal,
polgári áron enyhült gondjaiddal!...

Mint egeret a macska, a melegben
csak lestem, egy levélke hátha lebben.

Ugy izlett már a levegő is régen,
mint állott sör, habja se volt az égen.

Kiléptem hát, hogy enyhülésre leljek, –
de "Hoch!"-ok zugtak és rekedtebb "Heil!"-ek,

csámpás Wotanok téglavörös arccal,
több mecklenburgi kisiparos dalkar

zajongta, hogy csak ő van a világon
és megvalósul a keleti álom!

Barna szmokingban huzták a zenészek –
de kinek huzták? melyik nép a részeg?

Ezt ők döntsék el, a felsőbb hatalmak,
akik nem adtak egy pici nyugalmat.

Mert én azon tünődtem meglepetve,
mért mentem éppen a Margitszigetre?

1934

3.)


ARANY

Lombozott a por még, ám elült a zaj,
elfult a homokban a sziklamoraj.
Köt a karcsu füst is, e szelid virág
s gond érleli termőn a puszta fiát.

Édes burgonyát föd darabos talaj –
Téged is födött így a gond meg a baj.
S gondoltad, mit gondolt csendjében a táj –
a hős el van vetve, teremni muszáj.

S mig szél nyalta, tépte a rét bokrait,
lassan lépve hoztad komoly ökreid.
Verseidre raktál szép cseréptetőt
s homokot kötöttél, a futó időt.

Hadd csellengünk hozzád, vagyonos Atyánk!
Házhelyünk a puszta, kóbor a kutyánk.
Hadar a szárazság, pusztit az egér
s gőggel fortyog kásánk, de hát az mit ér?

1937