Tizennyolcadik hét - hétfő

[Hétpróba Székelyhidi Zsolttal]

Nyugodtnak nézett ki

Eseménytelen napnak szánom a mait. Miután végigvideóztam a hétvégét, javaslom magamnak a folytatást, kellemes múltbéli horrorok várnak, kedélyes gyilkolászás – kikapcsolódásnak, szerelem- és kapcsolatmentes, kapcsolóközeli, vacsoramelléki...
Nobuhiko Obayashi Hausu (House) című drámai-egzotikus-gyermeki horror(-vígjátéka) a mai első felhozatal. Az 1977-ben készült alkotás bővelkedik az akkori másodosztálybeli technikai megoldásokkal, (filmtörténetileg legalábbis) izgalmasnak tűnik.

Erre készülök tehát a munkában két karácsonyi tusfürdődoboz-gyártás közben (ó, a reklámipar, ó, az előrelátás), amit viszont nem látok előre, vagy inkább elfelejtek látni, az az esti születésnapi buli, marci barátomé. A fészbuk figyelmeztet, bang johansen is figyelmeztet, más ismerősök is. Kivonatolható, hogy nem vonhatom ki magam, horrorra hivatkozva főleg nem – na, nem, mintha akarnám... És persze, nem, mintha nem lenne megbocsátható, közkedvelt alteregóm, Zsírsátán és a horrorfilmnézés összetartozó fogalmak.
Pontban héttől így italozás marcinál. Már nem a fészbuk, hanem saját emlékeim figyelmeztetnek, múltkori sepoq koncertünk videoanyaga is nála van, a mozgóképnézés tehát adott, legalábbis részletvetítés, részletöröm, egészségvesztés vodkával vagy ami lesz, pálinka bizonyosan.
Addig ízes ásványvíz, kis kafé, rendelős kaja vadasan – hogy teljen a nap.

Mire elért az este, felszerelkeztem – rengeteg gillette habbal és pengével, arcszőrtelenítő eszközökkel, na meg egy üveg jó finnlandiával kellemes, fanyar dzsúzzal. A főajándék persze nem ezek, hanem egy jó gitártorzító pedál, marci énekhangjához mérve – régi, odavágós darab a ’90-es évekből.
Tudtam, mire számíthatok. Hangos, zajos, rock and roll buli, némi csúzlizással, rengeteg röhögéssel és néhány szélsőséges megnyilvánulással – a bandától megszokott, őszinte üvöltés kíséretében. Mire eljöttem, a gillette-hab a földön, a hajban, pólón, de arcon sehol sem – hiába, nem borotválkozós csapat vagyunk.