Tizennyolcadik hét - szerda

[Hétpróba Székelyhidi Zsolttal]

É(let)telvitel


Kettőig videóztam. Ezzel ugyan nem segítettem elő a szervezetem regenerálódását, de megnéztem egy rég a gépemen porosodó krimit (pszichotriller), a La porta sul buio (Sötétségbe nyíló ajtó) fedőnevű minisorozat első darabját. A ’73-as filmcsemegéket Dario Argento jegyzi, az olasz horrorfenegyerek, aki – magán kívül – három rendezőt kért fel, hogy hozzák a frászt a nézőkre. Amolyan klasszikus, hitchcocki, nyomasztó és az utolsó pillanatig feszültségben tartó epizód volt a tegnap éjjeli is, Luigi Cozzi kamerájából, az Il vicino di casa (A szomszéd lakás), benne egy fiatal pár kisbabával új házba költözik. A probléma a szomszéd fickóval kezdődik, aki a film elején fürdőköntös helyett fojtóhurokkal közelít a vízből éppen kilépő feleségéhez. A minimalista történet természetesen életveszélyes helyzetben csúcsosodik ki, a megoldást pedig – a végső pillanatban – az oázó kisbébi szolgáltatja.
Közben telik a nap, mcdonald’s szolgáltatta a reggelit békonos pogácsa képében. Épp, hogy jól laktam és megoldottam egy karácsonyi fa ajándékdoboz javítást, már készülhetek a jövő heti étkezésemre. Nem is értem, hogy gondolták annakidején, mármint a kitalálási fázisban, ki az, aki előre tervezné, mit is enne szerdánként, júliusban vagy csütörtökön, augusztus közepén. laci bácsi a teletáltól, a mesterszakács már jó előre kifőzi, mit eszem, feleannyiért, mit egy pizzarendelés, harmad szusiárban. Bosszankodásképp beleolvasok egy verskötetbe, felüdülésnek, figyelemelterelésnek, nyálösszefutásnak. „Nem rángat a világ, magamtól is rángok...” írja Judit Ágnes a könyvében, összerán(g)dul a gyomrom, igaza van, na de ő már megélt egy összeomlást, ahogy nyilatkozik fülszövegében, kijött belőle, megjelentettette a kötetét. A verssorok emberként viselkednek, tettetik, hogy nők vagy férfiak, Jucinak a jó sorai, tehetős, gazdag gondolatai elférnek a közteshelyek, köztemetők és két kozmosz közt.

Mindent csak gondolok, mondom, mindent megtarthatnék magamnak, és akkor nem kéne viszonyulnom, igazolnom, bólintanom, alkalmazkodnom. A sepoq koncert egy ilyen kinyilatkoztatás, talán mindötünknek. A színpadon nincsenek kérdések, válaszolni sem kell senkinek. Ha őszinte vagy, igazat adnak neked, bármit is mondasz. A hallgatásod is igaznak bizonyul, ha aranyat ér.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik a naplód, nagyon jól írsz. Ira

    VálaszTörlés
  2. Tudsz élni! Más ember egy napodtól holtan esne össze, benned meg csak dolgozik az erőmű.
    Ezért szeretünk! A hét végére mi olvasók is rájövünk talán, mi az örök kreativitás titka.

    VálaszTörlés