Huszonegyedik hét - szerda

[Tér és idő]

Velence
Ez a nap Juli kedvéért, aki nem járt még erre, Velencébe vezetett. A turisták hada elrettentő, de a város – lezseren viselve pompás, itt-ott már megkopott toalettjét – éli a saját életét. Minden közhely ellenére hat. Vonatkozó szakirodalom, filmváltozatban is: Henry James – A galamb szárnyai; Egy hölgy arcképe.
Gondolások a nagy kanálison.

Reinkarnáció

Az itt eltöltött szép nap végére az is kiderült, hogy Tamás macska – bizalmas barátainak Tomci –, a carpe diem művészetének egyetemi tanára, most is biztosra ment: új életének színhelyéül Velencét választotta. Jó ezt tudni.
Tomci Velencében.

Az ajtó

Ide érkezem reggelente munkába menet. Eredetileg kedves utcámat akartam megmutatni, amelyet naponta kétszer koptatok, de nem sikerült úgy forgolódnom a lencsével, hogy be ne lógott volna néhány kocsi, meg egy-két szemetes konténer. Pedig a soproni létnek számomra fontos értéke, hogy 20 perc alatt gyalogosan is beérek a Fő térre, közben elmegyek az egyik legszebb magyar gótikus templom mellett, lecsorgok a Szent Mihály utcán, és újra megbámulom a belváros tornyait. Figyelem! A tornyok helyes felsorolásáért könyvjutalom jár! Netről lesni tilos! (Mielőtt bárki sürgősen munkára jelentkezne az ajtó mögött, elárulom, hogy „ saját levemben” üldögélve és a tűző napon hazafelé vánszorogva most szívesen lemondanék néhány hétre erről a festői sétáról!)
A mindennapi betérő.

5 megjegyzés:

  1. :))
    Könyvajánló:
    McCarthy: Velence közelről (kicsit amcsis, de nem baj)
    Comisso: Velencei kémek (ford. Szerb Antal, na ja!)
    És nem utolsó sorban ott van Pogány Frigyes könyve, őt egyébként Ira mutatta be nekem, örök hála érte!

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Ez a nyári punnyadás nem kedvez a netezésnek,
    inkább papírra nyomtatott dolgokat olvasok az árnyas teraszon... Ahh, erre majd emlékezzünk csak a téli fagyhalálban.
    Szóval nagyon izgi ez a kettös blog; többet kapunk, mint amit érdemlünk és ezért hálásan
    cipeljük ki a laptopot a tetveket nedvedzö akácfa alá. Klassz vagy, Éva!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm a tippeket és a megjegyzéseket!
    Már úgy is azt hittem, rajtam kívül csak Ervin olvassa a bejegyzéseket. :P
    Most újult erővel vetem magam mélyvíz helyett a naplóírásba!

    VálaszTörlés
  5. Csak ne tessék hamis biztonságban ringatózni, figyelünk ám...

    VálaszTörlés