[Hétpróba Székelyhidi Zsolttal]
Botanika és gasztronómia,
avagy a családban marad
Az ebédet ma anyu és napsi csinálta, mire megérkeztem, illatozott az egész ház. Persze először Sábát üdvözöltem, aki ímmel-ámmal köszöntött, miközben elszántan kint maradt a kertben. Napsi szerint mostanában kevesebbet eszik, s többet lődörög kinn – talán melege van, egyezünk meg benne, hiszen nekem is kisebb az étvágyam, mióta végre nyár van.
Anyu megmutatja a kertet, mármint a változásokat, amiket zolival, tesóm férjével együtt ügyködtek. A másféltucat fa között az elburjánzott bokrokat visszavágták, így újra lehet szalonnázni a sütőfészekben, s tán egy tízfős, nagy asztal is elfér a hátsó részben, ahol az első években a veteményest gyomláltuk-locsoltuk. Persze, a kert bármelyik szélén állva így is nehéz átlátni a túlsó végéig, nem is csoda, hogy Sába előszeretettel ücsörög az őskori létratetőn vagy az elhajló lapátlevelek között.
Ebéd. Hirtelen annyi minden lesz a tányéromon, hogy megijedek, nem fogok tudni mindent megenni. A színek úgy passzolnak össze, mintha nagy hangsúlyt fektettek volna neki anyuék, a vajszín és a sajtsárga remekül ellentétezi a friss saláta és a borsó zöldjét. Akárhogyan is, gyorsan végzünk a falatozással. A végére jut még fagyi, a kávénak már csak az illata kísér el a buszmegállóig. Jó nap volt, szép vasárnap, nehezemre esik a gyaloglás az albérletig.
hát ez zsir!
VálaszTörlésAbszolút.
VálaszTörlés