[21 ajtó]
Epilóg: Végére jár a hét, az utolsó ajtóimat nyitogatom a Képolvasó közönség belátására. Remélhetőleg megbocsátható, hogy az utolsók között lesz néhány, ami inkább szimbolikusan, mint tárgyiasultan ajtó.
19. Almarét
Sirattam már az Almarétet egy korábbi arnolfinis projektben, de nem lehet elégszer. Az Almarét számomra a gyermekkor kapuját jelentette, a téli szánkózásokat, a sötétedésig hógolyózást és jégen csúszkálást, a domboldal zöldjét nyáron, a hegytetőről hazaszaladni az Almarét lankáin. Ennyi maradt belőle.
20. Tolóajtó a kertre
Lakásunk egyik legvonzóbb tulajdonsága az óriási, kertre néző ablak, ami egyben tolóajtó, ezáltal elméleti lehetőséget adva arra, hogy a lakóteret összeköthessük a kerttel. Ki-be járkálni, élvezni a zöldet, a napot, az esőszagot, a frissen vágott fű illatát, a saját nevelésű zöldfűszereket, a reggelit a szabadban. De van, ami még ennél is fontosabb. Annyira féltjük a cicákat – sajnos sokat láttunk már elpusztulni az autók kerekei alatt –, hogy negyedik éve gyakorlatilag nem élvezzük mindezeket a kerti örömöket. Ha már nagyon nem bírom a bezártságot, szegény cicókat kell bezárni, hogy el ne csatangoljanak.
21. Kékszakállú
Gondolom, számos olvasó vette biztosra, hogy a Kékszakállú ajtói előkerülnek, nem fogok csalódást okozni nekik. A Kékszakállú számomra az első valódi, bár szűzies szerelmemet idézi, 15–16 éves koromból. Az akkor 20–21 éves fiatalember korát meghazudtolóan mély ismeretekkel rendelkezett a teljes zeneirodalomról. Ő vezetett be Brahms, Mozart sőt Wagner és Bartók világába is. A Kékszakállút sokszor hallgattuk együtt, teljes sötétségben, kézen fogva. A férfi és nő közötti érzésekről ma sem tudok mélyebben, megrendítőbben beszélő művet. És azt örökre megtanultam, hogy a becsukott ajtók titkokat rejtenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése