Harmincharmadik hét - csütörtök

[Örökbefogadott kert]

Néhány éve a szentendrei Polgármesteri Hivatal elindította a Civil Örökbefogadási Programot, melynek keretében vállalkozó szellemű lokálpatrióták örökbe fogadhatták a város valamely kulturális vagy természeti értékét, legyen az öreg fa, forrás, régi kapu, szobor vagy útszéli kereszt. A cél az volt, hogy a környéken lakók rendbe tegyék, gondozzák, magukénak érezzék ezeket a többnyire lepusztult, elhanyagolt állapotban lévő kincseket. Kapva kaptam az alkalmon, már rég kinéztem magamnak a Püspökmajor lakótelep felé vezető forgalmas út mellett álló, terméskő fallal körülvett oszlopos keresztet. Hiszen mikor kaphat az ember kölcsön barokk sírkertet, egy igazi hortus conclusust? (És erről még oklevelem is van!) A Szerb Kálvária néven nyilvántartott 18. századi műemlékkereszt a lelakatolt kovácsoltvas kapu mögött egy sitthalom és szeméttelep közepén magasodott. Zsákszámra hordtuk el a követ, szemetet, összetört üvegeket. A takarításban, gyomirtásban az egész család tevékenyen részt vett. Tabula rasa – lehetett kertet tervezni!

Ma a sírkövet kétfelől rózsák szegélyezik, a kereszt talapzata köré pálmaliliomokat ültettünk. A halvány mészkőoszlopnak sötét lombú, örökzöld tiszafacsemeték adnak kontrasztos hátteret.

Ez már a harmadik évünk, és minden évszak új látványt ígér. Az idén vadszőlőt futtatunk a falakra, jövő tavasszal pedig rengeteg tulipán és nárcisz virít majd itt. Amióta igazi kert lett belőle, alig dobnak be szemetet, nem rongálják tovább.

Nekünk is tartogat még meglepetéseket. Klári nemrég, a sírkő tisztogatása közben vette észre kedvenc koponyánk fölött a két összefonódó kéz finom rajzát.