Harmincharmadik hét - hétfő

[Közös kertjeink]

[Intró] Szerencsés vagyok, hogy enyém a szép október közepe, merthogy fényes őszi napokat ígérnek az időjósok. Aligha meglepő módon, kerteket látogatunk majd egész héten – ahogy egyébként is teszem, ebben az évben már Miki fiammal az oldalamon. Járjuk a város kertjeit: köz- és magánkerteket, sajátot és örökbefogadottat, nagyvonalút és kispolgárit, kertészkedünk, igazítunk, rendbe tesszük, amit kell, vagy csak gyönyörködünk bennük és rögzítjük kertjeink mulandó állapotát. A babakocsit rég felszereltem a legszükségesebb kerti szerszámokkal, a fényképezőgép pedig mindig nálam van, mert nemcsak a kertek, de Miki is olyan gyorsan változik, hogy vétek lenne elszalasztani az izgalmas pillanatokat.

Ma a belvárosban akadt dolgunk, innen származik a három kert. Közkertek, az arra járók örömére.

Nálunk, Szentendrén is rengeteg a múlt örökségeként itt maradt betonvályú, ezek jó néhány évtizeddel ezelőtt főként a közintézmények virágos díszeiként funkcionáltak. Azóta megváltozott a környezet; eltűnt mögülük az épület vagy egészen lehetetlen helyeken halmozták fel őket, de a legrosszabb, hogy leginkább gazdátlanul, üresen vagy szeméttel megrakva rontják a városképet. Pedig van bennük fantázia: a 11-es úttól 10 méterre az új lakók színes virágoskertet varázsoltak belőlük. Még a töredezett vályút is beültették, a virágok pedig öntevékenyen továbbterjedtek, és az út szélét is birtokba vették.

A második egy nemrégiben lezajlott gerillakertész akció eredménye. A lepusztult, összefirkált Ferenczy-köz, néhány lelkes városlakó összefogásának és önkéntes munkájának köszönhetően, egyik napról a másikra virágba borult. A mi kis Spanyol-lépcsőnket a pesszimista várakozással ellentétben már egy hete élvezik városlakók és turisták, és minden palánta megvan.

A régi, lepusztult belvárosi házak ablakkertjei is külön fejezetet érdemelnének (művirág és plüssállat vagy babacsendéletek, rosszabb esetben virágos üvegmatrica…). Ezt a különös kaktuszkertet nemrég fedeztem fel az egyik mellékutcában. Mondhatnánk, hogy mesterkélt, egyáltalán nem illeszkedik a környezetéhez és mégis…A sötét hátterű, kirakatszerűen a járókelők felé nyíló kert magába szívja a napsugarakat, és a kaktuszok, ezek a szoborszerű, mozdulatlan növények, szinte szétvetik az üveget.