Harminckettedik hét - csütörtök


Szerintem eddig még sohasem gondoltam bele, hogy nagyapám – aki 1971-ben újra megnősült – az Osztrák-Magyar Monarchiában született; két év múlva lesz ennek száz éve. Ha eszembe jut, legfeljebb a Horthy-korszak utolsó éveit tudom vele elképzelni, kicsit a Hannibál tanár úr képein átszűrve. Igazán plasztikusan viszont az ötvenes-hatvanas évekbe gondolom bele, főleg a családi fiókban megmaradt fotók alapján, pedig a hetvenes évek képei itt vannak a saját emlékezetemben.


Arra például nem emlékeztem, hogy elindultunk hozzá anyámmal és apámmal, és átvágtunk a 43-as Építőipari Vállalat felvonulási területén, amely életem első tíz évében a házunk előtt terpeszkedett el. Tíz éven át minden szombaton – de lehet, hogy csak minden második szombaton – itt törték tovább a repedt üvegtáblákat. Apám ebben az üvegtöréssel aláfestett tíz évben rengeteg képet készített rólam, szerintem ez az egykék sorsa. Nekem ma már mindegyik kép valahogy egyformának tűnik, vagy azért, mert sokszor láttam, vagy mert tényleg egyformák. Később szinte csak az emberek érdekeltek a fotókon és ez ma sincs másként, ezeken a régi családi képeken viszont épp a toronyházak ablakait, a fákat és az autókat figyelem, mert azok hordozzák magukban az időt.

2 megjegyzés:

  1. és az útvonalak? ez a kis fotótörténet mintha más történetek fölött futna... tegnap este a Tüköryben? :-)
    m

    VálaszTörlés
  2. Az ablakon kinézve, a házon, a lombokon és az autókon látszik az idő: dél van.

    VálaszTörlés