Harminckettedik hét - vasárnap


Lartigue idősebb korában valószínűleg ironikus mosollyal nézett vissza élete legjobb képére. A különbség – a fotótörténeti jelentőségen illetve jelentéktelenségen túl – nemcsak az ő mosolya és az én komolyságom között húzódik, hanem abban is kimutatható, hogy az ő képe egyetlen korábbi fotóra sem hasonlít, az enyém pedig épp azért jó (mint kép), mert valamire emlékeztet. A „valami” a fotó- és filmtörténet számos képe, ez az, ami ezt az egyetlen fényképet – a saját emlékezetemen túl – életben tartja. Meg egyelőre: az idő.


2 megjegyzés:

  1. Kár lenne kertelni: egy tökéletesen felépített, esetlegességeiben is (s részben épp azoktól) hibátlan, ihletett hetet láthattunk, olvashattunk, egy valódi Bevezetést a fotóirodalomba. Egy olyan alkotás született itt, a szemünk láttára, amely nélkül üresebb lenne a világ. Bánhatja, aki lemaradt róla.

    VálaszTörlés
  2. ...és szépen visszakanyarodtunk a KÉP-hez, amit hétfő óta látni szeretnénk. Megérte a várakozást.

    VálaszTörlés