Harmincnegyedik hét - szerda


[A Mérleg jegyében]

„Álmodtalak volna, életem?” (Jeszenyin)


A Krisztus előtti 2. évezredből való A bölcs paraszt című írás: „Az ember olyan, mint a mérleg, s az ember nyelve a mérleg nyelve.” Az ószövetségi Isten, amikor ítélkezik, a halott veséjét vizsgálja, „a veséjébe lát”. Az asztrológia a veséket a Mérleg-jegyhez köti. A zsidók szerint a vízözön ősszel kezdődött, ősszel ért véget, és ősszel várható az Utolsó ítélet is. Az Újszövetségben a Jelenések könyvében az Apokalipszis 3. lovasa tartja a kezében a mérleget. A Koránban is a végső ítélkezéshez kapcsolódik a mérleg. Az olümposzi vallás szerint Héphaisztosz, a tűz és a vulkánok istene a Mérleg csillagkép készítője. A trójai Párisz, a legszebb férfi a halandók között, Erisz, a viszály istennőjének aranyalmáját nem a házasságot és a születést védelmező Hérának, és nem a bölcs, igazságos, tudós Athénénak, hanem a szerelem és a szépség istennőjének, Aphroditének ítélte. Meg is kapta Helénát, a legszebb asszonyt cserébe, akinek persze volt férje, s így lett ez az indítéka a tíz évig tartó trójai háborúnak (lásd Cranach, Giorgione, Lorrain, Rubens, Gauguin, Renoir vásznain a három szép istennőt; amikor hétfőn festőket soroltam, az őszi fényeket megörökítő képeikre gondoltam).

Ha egyetlen szóval kellene illetnem, megítélnem az életem: libikóka. Mérleghinta. Fent, lent. Kapaszkodtam, leestem, fél fenékkel ültem, olykor közel a középhez. Nem voltam elég okos, tehetséges, kitartó, szép, féltem és féltettem ,nem bíztam és nem hittem, felbillent az egyensúly. A születésnapom környékén az igazság gyötrő keresése. Mi az igazság a kapcsolataimban, a munkámban, az emlékeimben, a múltamban, a jelenben. „Mennyi munka maradt végezetlen.” (Babits)

S most, túl a hatvanhaton:
Drága kincs az idő s oly kevés!
Jer, segíts meg, bölcs semmittevés!
Tárd ki mégegyszer a kapukat!
Add vissza mit tőlem elragadt
két zsarnok: a Feladat s a Gond:
óráimat, e fogyó vagyont!
(Babits Mihály)

1 megjegyzés:

  1. Egy kereken száz évvel ezelőtt született Mérleg ezt írta:

    "Az egymás ellen fenekedő csoportok között közmegegyezés alakult ki, a végletek vágya. A fehérek – vagy barnák, vagy feketék, vagy zöldek – hamarabb meg tudtak bocsátani egy narancsbíbornak, mint a szivárványnak, mely híd akart lenni az égtájak között. S mint ahogy ismertem költőket, akik poeta laureatusoknak születtek, de a közvélemény ostobasága forradalmárt csinált belőlük (amin ők csodálkoztak a legjobban) – mi Mérlegek is azon érjük magunkat, hogy a társadalom kivetett különcei és közellenségei lettünk. Nem könnyen találunk ebbe a szerepbe. De nem kell félni, környezetünk lassanként megtanít rá. És ha igyekeztünk is jobbra-balra mosolyogni, a mindkét orcánkra szerzett pofonok után végül jobbra is, balra is csak vicsorogni tudunk."
    (Vas István: A mérleg, 1943.)

    VálaszTörlés