[Juszku bácsi]
A négyesztendősségről jut eszembe néhány kora gyermekkori emlék Juszku bácsiról, aki gyümölcscsősz volt egy nagy gyümölcsösben, ahol édesapám volt a kertész. Volt Juszku bácsinak egy figyelemre méltó, felső harmadánál erősen elgörbített sótartója. Engem bámulatba ejtett a görbeség célirányossága (mintha tudattal látta volna el e görbület a sótartót), ugyanakkor nagyon zavart, hogy csak egyféleképpen lehetett sózni vele. Azóta is dühít a túlságosan kézbe designolt használati tárgy.
Juszku bácsi profiljához úgy tartozott a pipája, mint az orra. Én jó szüleim erős fedezékéből bátran követeltem: dobd el pipát! (később el is dobta szegény, de a kanállal együtt).
A háborús front elől menekülve sebtében összekapkodott nélkülözhetetlen tárgyaikat vitték magukkal az emberek, Juszku bácsi azonban hat-nyolc különböző kalapot nyomott a fejére, ami engem őszinte bámulatba ejtett.
Érdekes még, hogy kezdeti pipaellenességem dacára közel negyven évig én is szipákoltam, csak Miskó születésekor dobtam el a pipát. A kanál még megvan.
Le a kalappal előtted... :-)))
VálaszTörlés