Negyvenhatodik hét - hétfő


[Pogácsa projekt]


Szeretek főzni, a „szakértők” szerint egész jól. Legtöbbször nem recept szerint, hanem ami van otthon, abból improvizálok valamit, vagy pedig körülbelül öt féléből varázsolok egy teljesen újat. Például még sosem készült két egyforma padlizsánkrém, de eddig még szerencsére mindig maradéktalanul elfogyott. :) Nem vagyok édesszájú, így a süteménysütés annyira nem az én asztalom, ezért a konyhámból hiányoznak alapvető sütikészítéshez való kellékek, mint például gyúródeszka, sodrófa, mérleg. Ma viszont pogácsára vágytam, ami ugyan nem édes, ezért nem is igazán süti kategória számomra, viszont mégis kellenének azok a fránya eszközök hozzá. Egyszeri ember mit csinál, hát megoldja alternatív módszerekkel. Mérleg helyett mérnöki szemmérték, gyúródeszka helyett vágódeszka. (Igaz, utóbbi picit kicsinek bizonyult, de ez nem jelenthetett akadályt, hisz volt még egy! Egymás mellé helyezve már nem is annyira kicsi a területünk.) Sodrófa helyett folpack fólia tekercs, pogácsaszaggató helyett pezsgőspohár. A mutatványt csak kamaszodó csacska macskám nehezítette, aki éppen a rombolós korszakát éli, így egyik ámokfutása közben sikeresen leverte a kálát. Ebből következett, hogy a konyha mellett még a nappaliban is romokat kellett eltakarítanom. Minden viszontagság ellenére végül elkészült a pogi; ami megfűszerezi az egészet, az a tetejére helyezett római kömény és sajt. Isteni lett!

10 megjegyzés:

  1. Erős kezdés! Hogy úgy mondjam: finom!

    VálaszTörlés
  2. Na végre egy kolléga! Vigyázó szememet ide fogom vetni!

    Tanulságok:
    - ha rövid a gyúródeszkád, toldd meg egy vágódeszkával!
    - jó recepthez nem kell macska.
    - nem mind sodrófa ami henger alakú,
    - viszont minden kömény Rómába vezet.

    (javaslat: hosszúkás borosüveg is alkalmas nyújtásra!)

    VálaszTörlés
  3. :-) Ebből látszik, hogy a jó ételhez csak szív meg humor kell (esetleg macska, de nem kötelező).

    VálaszTörlés
  4. :) Most jókat mosolyogtam. Klassz kis írás.
    És szívesen megkóstolnám azt az isteni pogácsát. 0:)

    VálaszTörlés
  5. Hát anyja lánya.... Bár neki mindig levelesebbre sikeredik a pogácsa!
    Meg persze Rácz mami génjei! :P

    VálaszTörlés
  6. Na ide nekünk azt a genetikus pogácsa receptet!
    (Naplóvezető úr régi megfigyelése szerint mindig az ételes posztok ébresztik fel leginkább a kommentelőket!)

    VálaszTörlés
  7. :) köszönöm a kommenteket.
    A pogácsa igen egyszerű recept szerint készült.
    egy élesztőt langyos cukros tejben megfuttatunk, majd kb 50-60 dkg liszttel, sóval, 1 tojással, 1 kefírrel és 15-20 dkg zsírral összegyúrjuk. egy óráig kelesztjük, majd nyújtás, zsírral bekenés, hajtogatás, 20 percig pihentetés, ezt mégegyszer megismételni. ezután pedig jöhet a végleges nyújtás, tetejét késsel berácsozni, szaggatás, zsírpapíron tepsibe helyezni, tetejét tojással megkenni, római köményt és sajtot pedig a tetejére helyezni. kb. 175 fokon pedig megsütni (kb 20 perc). Remélem nem hagytam ki semmit:) Tetszés szerint egyéb hozzávalókat is bele lehet keverni.

    VálaszTörlés
  8. A zsírpapír ugyanaz mint a sütőpapír?

    VálaszTörlés
  9. Boah, 8 komment mindjárt az elején...
    Izgatottan várjuk a folytatást! :-)

    VálaszTörlés