Negyvenhatodik hét - szombat


[Quiche]


Tavaly márciusban volt szerencsém eljutni Belgiumba egyik barátnőmmel, szállásunk pedig, couchsurfing révén, Brüsszelben volt. A couchsurfing, azaz a kanapészörf azoknak kedvez, akik szeretnek utazni, de nincs elég pénzük, vagy szeretnék az adott ország kultúráját nem turista nézetből megismerni. Ez ugyanis egy közösség, ahol bárki bejelentkezhet bárkihez, aki bent van a rendszerben, és ágyat/kanapét/szobát biztosíthat a számára, ingyen és bérmentve. Ez sokkal több annál, mint ingyen szálló; gyakran kaphatunk mellé városnézést, meleg ételt, jó társaságot és új barátságokat is.

A mai ételt annak idején brüsszeli szállásadóink, Amaury és Quentin mutatták be nekünk, akik a vallonok táborát képviselik Belgiumban. A quiche-t (ejtsd: kis) a franciák pizzájaként is szokták emlegetni. Lényegében egy omlós tésztaágyon pihenő, gazdag feltéttel megpakolt, tejszínes tojással összesütött lepény. Az én feltétem most pirított csirkemell, kicsit megforralt brokkoli, lilahagyma és kukorica volt. A fiúk is félkész tésztával dolgoztak, mivel rengeteg időt meg lehet vele spórolni, és így is isteni. Annyi különbséggel, hogy náluk van kör alakú leveles tészta, nálunk pedig csak téglalap alakú van, így a kerek formához kicsit hozzá kellett igazítanom…

Miután a tésztát kivajazott edénybe teszem, belerakom a hozzávalókat (ami tényleg bármi lehet, akárcsak egy pizzánál), összekeverek 2 deci tejszínt 3 tojással. Ízlés szerint fűszerezem (só, bors, oregano, fokhagyma, satöbbi), majd felöntöm a pite belsejét. Sajt a tetejére, ami nem kötelező ugyan, de szerintem elengedhetetlen. Körülbelül egy óra alatt 170 fokon szépen összesül kívül-belül. Nem szabad túl nagy hőfokon, mert különben megég és a belseje meg sületlen lesz. Nagyon laktató.

Most pedig beszéljenek helyettem a képek!

4 megjegyzés:

  1. Engem meggyőzött!
    És az első képen úgy látom, Maszat érdeklődését is felkeltette...

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól néz ki, de mielőtt egy igazi francia (vagy egy kompetens gasztroblogos) feljajdulna: a quiche nem leveles tésztából, hanem egy fajta cukor nélküli linzer tésztából készül.
    A franciák pizzájának pedig a Flammeküeche-t nevezik, ami hajszálvékony kenyértésztából készül, hagyma, szalonnacsíkok és tejszín van rajta és szintén Elzászból származik, akárcsak a quiche. Ezt nem kekeckedésből írom, hanem mert én Belgiumban véletlenül pommes frittes helyett french frise-ot mondtam a sült krumplira és kikérték maguknak, hogy az francia találmány lenne, ami nagyon is jogos volt. A magyarok se szeretnék, ha egy külföldi mondjuk cseh eredetűnek mondaná a pörköltet.

    VálaszTörlés
  3. nyilván ahány ház, annyi szokás, nekem így mondták/mutatták :)

    VálaszTörlés
  4. Ló nincs szamár is jó alapon leveles tésztával is nagyon finom. A lényeg tulajdonképpen a rakott zöldségek, amiket a tészta összefog!

    VálaszTörlés