Ötvenegyedik hét - szerda


[Szín-Kör-Kép]

„Mostan színes tintákról álmodom.”
(Kosztolányi Dezső)
Kék

Nincsen ebben a városban semmi, ami kék és még szép is? (A buszokat és a kukákat mégse sorolhatjuk ide...) Márpedig én ma kék színnel a fejemben keltem, és csak azért is ragaszkodom hozzá. Igaz, a kékre még azelőtt gondoltam, mielőtt kinyitottam volna a szemem. Mert amint kinyitottam, csak a havat láttam a háztetőkön. Ez eléggé letörte a tavaszvárásomat. Télen elbújnak a színek; az ég nem kék, a fű nem zöld, így ma is kihívás előtt álltam.

Még ha el is rejtőzött a hó alatt, ez a gazdájára váró autó a Pipa utcában igenis kék. A háttérben látszó teherautóról és az ominózus kukáról nem is beszélve.
Ennél a képnél az egyik feliratra hívnám fel a figyelmet: Balaton. Mégsem veszett ki teljesen a nyár Budapestből! Csak utazni kell hozzá; no meg várni.
Végül a konyhám is segítségemre sietett. Olyan szép ez a kék pohár. És még története is van. Amikor annak idején a bevásárlókocsiba tettük, azt terveztük, hogy az Arnolfini Retro Fesztiválon a popcorn-készítő masina mellett fog tündökölni. Ám akkor sajnos otthon maradtak a színes poharak, hogy azután a konyhaszekrényem állandó vendégeivé váljanak.
Bármilyen nehéz is volt, belátom, a színek most itt vannak, csak elbújtak, felfedezésre várnak. Újult erővel folytatom holnap!

4 megjegyzés:

  1. Ez a pohár, meg róla a kép, tényleg gyönyörű!
    Jó kis projekt!

    És hát a Retro Fesztivál! Az milyen jó volt!

    VálaszTörlés
  2. Számotokra ez biztos hülye kérdés, mégis felteszem:
    minek a gyűjtésére szolgál a kék kuka?

    VálaszTörlés
  3. A Boldogság Kék Madara tévedésből oda teszi le tojásait, ezért állunk ilyen rosszul boldogságilag szerte a világon. :(

    Egyébként a projekt valóban nagyon szemet gyönyörködtető. És ki gondolná, hogy nem is szürke tél van valójában?

    VálaszTörlés
  4. Budapesten a kék kuka is csak egy kuka, nincs semmi megkülönböztető funkciója tudtommal. Németországban talán a papír, nem?

    VálaszTörlés