Nullanégynullahat
Egész nap fújt a szél.Hideg, csontig hatoló, határozottan nem a Hamvas-féle aranynapos. Viharos, s nem feladó. Most is itt hallom, ahogy a cserépkályhában fütyülve zenél. Sokféle szélről hallani. Nekem, hangzásra, a Tramontana a kedvencem. Alighanem kevesen tudják, hogy a Bodrogköznek saját szele van. S hogy ez valójában eső. Innenelszármazóként nekem ehhez van személyes kötődésem, hiszen gyerekként sokszor hallottam, ahogy nagyanyám mondja - „Megjött már a bodrogközi eső”, ha tombolt, zúgott a szél odakint. Sokáig nem is értettem, miért beszél esőről, mikor nem esik, s miért lesz olyan busongó, amikor vadult a zúgás odakint, s majd’ földig hajoltak a fák. Ma már értem – az élet függött a bodrogközi eső gyakran embertelen sokságától, kevésségétől. Nekem a szél emberi volt akkoriban, tekergett, csavargott, volt lába, a nyakába is tudta venni. Anyukám széphangján hallom most is magamban, holott már én mondom a magaménak, hogy: „Fúj a szél, fúj a szél, / de morog a szél. / Apró ez a szoba, / mégis belefér.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése