[Az utazás]
A hőség zavara
A nap a mostanában megszokott tunya és semmirekellő hőségben indult és folytatódott. 36 fok, teljes szélcsend. A tükörfeszített víz friss jégpályát hipnotizált az izzástól enyhén delíriumos agynak, legszívesebben korcsolyát csatoltam volna. A vízben a halak megadták magukat sorsuknak, besózták, bepaprikázták pikkelyeiket és hanyatt fekve várták, hogy apróra vágott hagymát hintsünk közéjük.
A csalóka nyugalomnak egy veszélyes vegyi anyagokkal teli hordó vetett végett a fűzfői hulladéktárolóban. „Meg kell gyulladni ebben a melegben”, gondolta, majd úgy is tett. Hordótársa sem bírta sokkal tovább, „rögtön felrobbanok a méregtől”, futott át az agyán, mielőtt a levegőbe röpítette magát, több száz kollégájával egyetemben.
Először azt hittük, hogy az öbölt blokád alá vevő, lehorgonyzott vitorlások hada kezdte lőni a kikötőt, de ez valószerűtlennek tűnt. Jobbnak láttuk beindítani a motort és biztos távolságból hallgatni a polgári védelem nagyon rendes és szakszerű megafonos tájékoztatásait. Miután kiderült, hogy Fűzfőt nem fenyegeti veszély, folytattuk a félbehagyott semmittevést. Választhattunk, hogy a levegő vagy a víz melegét élvezzük-e; víz és ég szinte eggyé váltak, színben, hőfokban, konzisztenciában.
A hajóskollégáknál látható napernyős vitorlázás már a nemzetközi szaksajtó érdeklődését is felkeltette.
Ilyen, amikor a való világ nem csak áttételesen, hanem a maga füstös-harsány módján berobban a blogok virtuális világába...
VálaszTörlés