[Betakarás után]
Sejtettem, hogy valami ilyesmi történik. Az első nap még megtervezem, felkészülök, elmegyek, fotózok. A második nap elfelejtem elvinni röpke szabadságomra a gépet, utána meg már csak a betakarásnál jut eszembe: fotózni kellett volna.
Szerencsés is lehetnék, hogy fél tízkor már ágyban mindkettő. A kép mégis csalóka. Dani, a majdnem kilenc hónapos, nagy eséllyel még jelentkezik, mielőtt lefeküdnék. Utána meg háromóránként. Zsombi, a két és fél, pedig már ébredt is egyszer. Lázasan, bedugult orral köhögi fel magát óránként.
Közben pedig jön a Karácsony. Holnap már muszáj lesz a második adag narancslekvárt megfőzni, lévén az idén azt ajándékozunk főleg. Meg eleszegetjük már a gyümölcsöket. Az ajándéknak varródó egyik baba haja félkész, ruhája még nincs; a kicsinek tervezett alvómanó pedig még csak terv. Hogy majd fektetés után. Na persze.
Az éjjeliszekrényemet napok óta nem látom, most is csak a fotó kedvéért. Hol itt, hol ott alszom a lakásban. Néha a nappaliban, hogy a kicsi leszokjon a sok kelésről; néha a gyerekszobában, hogy az új ágyat kapó, egyébként lázas nagy álmát őrizzem. Itassam, hőmérjem, takarjam.
Remélem, Dani elkapja péntekig és ki is heveri, mire megszólal az angyalok csengettyűje!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése