Negyvennegyedik hét - péntek

[A szemüveg]

Ebéd után elindultam sétálni a Duna-partra. Gondoltam, készítek pár képet a mai naphoz. Közben azon gondolkoztam, miről fogok ma írni. Egész nap otthon voltunk, nem sok minden történt. A parton rengeteg sirály körözött, a vízben kacsák, hattyúk, szárcsák úsztak.

Elővettem a gépet, próbáltam a levegőben lefényképezni őket. Pörögtem, forogtam, jártam-keltem a hidegben. Dolgom végeztél felraktam a lencsevédőt, majd a kabátzsebembe nyúltam a szemüvegemért, de nem találtam. Kétségbeesve kutattam át a zsebeimet, a kabátom réseit. A fényképezéshez nem kell, mert zavar, így gondosan be szoktam tenni a zsebembe, de most valamiért nem húztam be a cipzárt. Idegesen bejártam vagy nyolcszor a partszakaszt, egyre idegesebb voltam.

Elindultam haza, az utat fürkésztem, hátha út közben vesztettem el. Közben azon gondolkoztam, hogy szemüveg nélkül nem tudok vezetni, TV-t nézni, számítógépen dolgozni. Ha nem találom meg a pótszemüvegem, akkor lőttek mindennek, márpedig azt legutóbb az év eleji költözésnél láttam. Otthon feleségem várt az alvó gyerekekkel. Idegesen mondtam, mi történt. Ő kétségbeesett, majd csendben elkezdtük keresni a pótszemüveget. Egy kis idő után előkerült a tokja, de üresen. Összeroskadtam, hogy mi lesz így velem, hisz legközelebb csak hétfőn tudok elmenni a szemüvegeshez, és onnan még 2-3 nap, míg elkészítik az újat.

A feleségem vette a cipőjét, és közben kérdezte, hol voltam pontosan. Mert ő elmegy megkeresni, biztosan meglesz. Nyilván, csak nem vetted észre, hisz szemüveg nélkül nem látsz jól – mondta, majd kifordult az ajtón. Negyedóra múlva csörgött a telefon: megtaláltam, lecsúszott a partoldalon. És már rohant is haza.

Ő a nap hőse, arany asszony. Mi is lenne vele nélkülem?!