[Gyerekek, unokák]
Tizenhatan akkor is betöltjük a házat, ha hatan még alig látszanak ki a földből. Ezt a hatot viszont nehéz túlkiabálni, még szerencse, hogy a vonathoz föl kell menni a padlásra, így az ebéd előtti játékidőben meg tudjuk beszélni ügyeinket-dolgainkat. Zsuzsi, Janó, meg a kis Vera szerdán nagy útra kelnek, Ági esküvőjére utaznak Sydneybe, így ez a mai összejövetel egy kicsit búcsú is volt, üzenetek, ajándékok az ottani családnak.
Az ebéd, mint mindig, Gabi remeklése, sokfogásos gasztroköltészet mindenki ízlésének, szokásának megfelelve (mert még vegetáriánusunk is van). Így a hortobágyi húsos palacsinta hús nélküli, szójás változatban is készült, volt töltött csirkemell, a gyerekek zöldséglevese mellett volt fokhagymakrém leves a felnőtteknek, aztán pedig sós süti, édes süti. Délután még lángos is. Így fogyókúrázom…
Az unokák közt nincs hierarchia, ma mégis Rita volt a figyelem középpontjában: első önálló lépései, jókedve és fantasztikus étvágya mindenkit lenyűgözött. Mit mondjak, még engem is levett a lábamról. 
A kalózoktól és a katonáktól már nem halljuk egymás hangját. Három család hat gyermeke játszik önfeledten a fejünk tetején. Aztán lassan csökken a fiúk harci kedve, már le is tudnak ülni, és persze előkerül nagypapa gyűjteményéből a No megállj csak! – a 60-as évek szovjet rajzfilmje, az éhes farkassal és a jóízű, de okos nyuszival. Aztán megszűnik a maradék csatazaj is, elmennek, jön a visszapakolás, rendrakás, Gabinak a konyha…
Azt hiszem, a boldogságba is el lehet fáradni.
Köszönöm a hetet, a rengeteg újdonságot!
VálaszTörlés