... Most már vissza akarok, most már visszamehetek, most már mindjárt visszamegyek, le a tengerhez, le a parthoz, mely odafönt van. ... (Christoph Ransmayr: A repülő hegy)
... Ezt az átkozott levegőt olyan jegesnek, olyan oxigénhiányosnak, olyan soványnak éreztem, mint az űrt a csillagok közt, és ez a levegő arra késztetett, valahányszor percekig tartó, nyomasztó félálomba zuhantam, hogy tátott szájról álmodjam, akkora szájról, mint egy cethal szája, mely azonban mégsem elég nagy ahhoz, hogy csillapítsa levegőéhségemet, életéhségemet. ... (Christoph Ransmayr: A repülő hegy)
... amikor egyszer végre beszélni kezdtem, és első ízben kimondtam, amit egész idő alatt, egész életünk során el akartam mondani, azon vettem észre magamat, hogy egyedül vagyok, hogy már órák óta egyedül vagyok. ... (Christoph Ransmayr: A repülő hegy)
... hogy mintha hátrálna előlünk, mintha egyre távolodna, miközben néhány fájdalmas levegővételig felragyogott a felhők között, majd rögtön el is tűnt; ... (Christoph Ransmayr: A repülő hegy)
... Fokozatosan csökkenő messzeségből hallottam a hangját: emlékszel?... eszedbe jut még?... emlékezned kell, emlékezz! ... (Christoph Ransmayr: A repülő hegy)
... felbukkan a csillag, letűnik és eónok múlva az ellenkező irányból visszatér, vagy mint a fény, mely kialszik nyugaton, és keletről ismét a magasba száll. ... (Christoph Ransmayr: A repülő hegy) Tíz napja gépen
Ez itt az Arnolfini Archívum képesített közösségi naplóprojektje. Képíródott hétfőtől vasárnapig, heti váltásban, felkért szerzők beküldött munkáiból. Napi adag: három aznapi fotó, hozzá némi szöveg. Naplóvezető: Zsubori Ervin. Első bejegyzés dátuma: 2010. március elseje. Utolsó bejegyzés dátuma: 2011. február 28-a. Letelt az évad.