Huszonegyedik hét

::A soproni Artemisz Kiadó honlapja::Soproni Levéltár::

Huszonegyedik hét - vasárnap

[Tér és idő]

Visszapillantó

Az utolsó napon talán megengedhető, hogy az ember eltérjen a szabályoktól, hiszen nem teremthet már vele (a maga számára) precedenst! Tegnap, miközben újra átnéztük a képeket, kiderült, van még egy-két kellő időben fel nem fedezett kincs, például egy hétfői felvétel a sokat emlegetett bazilikáról.

A bazilika egy része a harangtoronnyal.

A kemping
Egy fotót a szállásunk is megérdemel. Kicsi, családias, csendes, s 500 kilométerre fekszik Soprontól. Az út hat-hét óra alatt, egy pihenővel megjárható. Az árnyas fák alatti bungaló, előtte egy kis saját térrel, nekünk tökéletesen megfelelt. A medencében reggel-este úszni is lehetett – ha engedték a pancsoló gyerekek és a meleg elől ide húzódó felnőttek. További nyári olvasnivalók: Steven Saylor történelmi krimijei Cicero és Caesar idejéből. Vigyázat, az ókori nyomozó, Gordianus történetei függőséget okozhatnak!

Kilátás a bungaló teraszáról.

A kert II.
Ha túl sok gyümölcs terem, hiába minden habzsolás és ajándékozás, meg pakolás a mélyhűtőbe; ilyenkor helyzet van - és eltevés. Több év tapasztalatai alapján a munka/érték-arány versenyt az ecetes szilva és a meggykompót vezeti. De jöhet néhány üveg ribizli szörp is, mert nagyon finom, és egy-két üveg dzsem. A josta-ribizli-meggy nagyon bejött! Gyengém az aszalt szilva. Sajnos, e téren az olcsó és jó megoldás titkára még nem derült fény. A legjobb a cserépkályha teteje lenne, ami a zöldség- és zellerzöldnél remekül bevált. A korai érés miatt a szilvánál ez az út nem járható, a villanysütőben aszalás pedig drága mulatság.

A kert gyümölcsei.

Huszonegyedik hét - szombat

[Tér és idő]

Hazafelé
Elérkezett hát a szomorú nap, hazafelé fordul a jármű szekere. Előbb azonban a helyben beszerzett szakirodalom alapján megkeressük az egykori kolostor ókeresztény múzeumát, ahol további gyönyörű mozaikok és feliratok várnak ránk. A mintegy 1200 évig működő kolostor egyházi funkciója II. József rendeletét követően szűnt meg.

A kolostoregyüttes egykori főépülete.

A híres főnix mozaik, a feltámadás jelképe.

A pap macskája
A kis templom előtti padon egy cica feküdt, alá készítve egy jó puha kis fürdőszobai gumiszőnyegdarab – jó ötlet –, nehogy feltörjön az oldala a nagy szundikálásban. Az egy óra alatt, amit bent töltöttünk, sikerült az egyik feléről a másikra fordulnia!

Aquileia-i szieszta.

A megkerült nagynéni
A jelenben az itthoni szombat a hűvösebb időre és a nagynénire való várakozással telik. Végül mindkettő megérkezik. A nagynéni érdekessége, hogy különböző okokból a család valahogy szem elől vesztette. A szülei meghaltak, ő férjhez ment, majd férjet és lakhelyet változtatott. Sokszor emlegettük, a családfa homályos pontjait bogozva, hogy az Ibolya ezt biztosan tudja! Próbáltam is keresgélni legutóbb ismert lakhelyén, az akkori férje nevén, hiába. Aztán amikor a húgomról, Lilláról megjelent egy cikk a Nők Lapjában az Eltévedt hold kapcsán, egy este megcsörrent a telefon: B. Ibolya vagyok, te biztosan nem ismersz... Dehogyisnem, mondtam, épp elég régóta keresünk már! Magyarázat: Lilla akkor Sopronban élt, ez a cikkben is szerepelt. Ibolya egy másik oldalról való rokonnál járt a városban. A telefonkönyvben elkezdték keresni, de csak az én nevemet találták meg. Mivel a fotózást Ibolya kerek-perec megtiltotta, a jelent ezúttal az időtlenségben szunyókáló cica képviseli!

Huszonegyedik hét - péntek

[Tér és idő]

Aquileia régen
Pénteken nem hagytuk el kiinduló bázisunkat. Azért is vezetett három év után újra erre az utunk, mert feltétlenül meg szerettem volna mutatni a bazilikát a hozzá kapcsolódó keresztelőkápolnával és a már emlegetett mozaikokkal Julinak, aki foglalkozására nézve építész. Nem vet ránk jó fényt, de el kell mondani, hogy kalandozó magyarjaink is megfordultak erre. A helyi hagyományok szerint egy hátrafelé nyilazó honfitársunkat ábrázolja az altemplom híres freskója.

Magyar a falon.

Aquileia ma
Próbáltuk felderíteni a városka kevésbé ismert zugait, bekukkantottunk a kerítések mögé, a Piazza S. Giovannin pedig felfedeztünk egy halárust. Éhes cápaként keringtünk körülötte, majd némi hezitálás után eldöntöttük, saját kezünkbe vesszük enapi főétkezésünk gondját: halált megvető bátorsággal vásároltunk egy, leginkább a pisztránghoz hasonló halféléből. A végső beazonosítás tengeri sügérként egyébként utólag, itthon történt, kedves blogtársunk, „saját levében” július 11-i bejegyzése nyomán. Köszönet érte! Szilveszter bontotta, Juli sütötte, Éva pedig mind megette! Isteni volt egy jó kis salátával, egy kevés krumplival! Na jó, a mosogatást bevállaltam!

Medence a kápolnában
(ez is inkább régen, mint ma).

Itt és most
Élvezetes dolog ez a blogírás, ha macerás is egy kicsit! Köszönet érte a nagy kitalálónak! Nem is hinné az ember, amíg nem próbálta, mennyi agyalással, szöszöléssel, hezitálással jár. Mi fér bele 1500 karakterbe? Milyen kép legyen? Mindenesetre teljesen más szemmel olvasom vissza a nagy elődök írásait most, hogy belülről látom a feladatot!

Pirul a paradicsom.

Huszonegyedik hét - csütörtök

[Tér és idő]

Lovak
A mai úti cél Lipica. Békés táj, szelíd színek, nem véletlenül. A kitűnő klíma és a jó legelők miatt esett a választás annak idején (1580-ban) erre a vidékre. A telep megtekintése után nyilvános edzés. Amikor bevonul az öt lovas, valamiféle közös produkciót várunk – hiába. Végül mégis elbűvöl, elringat bennünket a mozgás, a ritmus, a látvány eleganciája, szépsége.

Lipicai négyes.

A kikötő
Visszafelé útba ejtjük Triesztet. A belváros egy része némi csalódást kelt monarchia korabeli lerobbant házaival. A meleg rekkenő, a hegy magas, de a kilátás, a San Giusto katedrális és egy jó fagylalt javít a helyzeten. Amikor végre a strandot is megtaláljuk, kettéoszlik a család. Kétharmad az itt valóban csodakék tengerben lubickol, az égett egyharmad a Miramare kastély parkjában hűsöl.

Múlt a jelenben.

Polcok, papírok és a többi…
Tettem egy halvány kísérletet, de gyorsan rájöttem, sem a rendelkezésre álló terjedelem, sem a pillanatnyi hőmérsékleti viszonyok nem alkalmasak a részletes kifejtésre. Így marad a kép, csak úgy, a hangulat kedvéért.

Roskadásig.

A nap szenzációja: leszüreteltük az első fügéket! Átlagsúly: 14-15 dekagramm, átlagos zamat: kiváló! Végül olvasnivaló nyaralóknak – Agatha Christie: Így éltünk Mezopotámiában. Információgazdag, szórakoztató, szellemes. Ami meghökkentő: a római leleteket teljesen értéktelennek tartották, amik csak akadályozzák a korábbi rétegekhez való hozzáférést! Hja kérem, ahol annyi volt belőlük!

Huszonegyedik hét - szerda

[Tér és idő]

Velence

Ez a nap Juli kedvéért, aki nem járt még erre, Velencébe vezetett. A turisták hada elrettentő, de a város – lezseren viselve pompás, itt-ott már megkopott toalettjét – éli a saját életét. Minden közhely ellenére hat. Vonatkozó szakirodalom, filmváltozatban is: Henry James – A galamb szárnyai; Egy hölgy arcképe.

Gondolások a nagy kanálison.

Reinkarnáció

Az itt eltöltött szép nap végére az is kiderült, hogy Tamás macska – bizalmas barátainak Tomci –, a carpe diem művészetének egyetemi tanára, most is biztosra ment: új életének színhelyéül Velencét választotta. Jó ezt tudni.

Tomci Velencében.

Az ajtó
Ide érkezem reggelente munkába menet. Eredetileg kedves utcámat akartam megmutatni, amelyet naponta kétszer koptatok, de nem sikerült úgy forgolódnom a lencsével, hogy be ne lógott volna néhány kocsi, meg egy-két szemetes konténer. Pedig a soproni létnek számomra fontos értéke, hogy 20 perc alatt gyalogosan is beérek a Fő térre, közben elmegyek az egyik legszebb magyar gótikus templom mellett, lecsorgok a Szent Mihály utcán, és újra megbámulom a belváros tornyait. Figyelem! A tornyok helyes felsorolásáért könyvjutalom jár! Netről lesni tilos! (Mielőtt bárki sürgősen munkára jelentkezne az ajtó mögött, elárulom, hogy „ saját levemben” üldögélve és a tűző napon hazafelé vánszorogva most szívesen lemondanék néhány hétre erről a festői sétáról!)

A mindennapi betérő.

Huszonegyedik hét - kedd

[Tér és idő]

Ha kedd, akkor Grado!
Bár régen a Natissa folyó révén a város elérhető volt a tenger felől, strandolni a 10 kilométerre fekvő Gradóig kell utaznunk. A vége felé a lagúnás, védett természeti területen vezet az út. A mocsaras részek jó búvóhelyül szolgáltak a barbárok elől többször menekülő aquileiaknak, akik leginkább Attila seregeinek 452. július 18-i támadására emlékeznek, amely lángba borította a várost. A közben eltelt jó másfél évezred elég volt ahhoz, hogy mindez turisztikailag is kihasználható emlékké szelídüljön: Kiállítással és Verdi Attilájának szabadtéri előadásaival emlékeznek a vészterhes napra! Gradóba, a monarchia korának kedvelt üdülőhelyére annak idején vasúton érkeztek Bécsből az utasok. Aquileiában még láttuk a kikötő közelében a lerakott sínek egy darabját.

Belvárosi csendélet délidőben.

A tenger
A víz nem olyan kék és áttetsző, mint az Adria másik oldalán, de fokozatosan mélyül, a part pedig homokos, így gyerekes családok számára ideális. Mi ugyan egy nagyobb, immár a 26. évét taposó gyermekkel érkeztünk a helyiek által látogatott strandra, ám az önfeledt lubickolás nem maradt el. Sajnos a parton való heverészés nem nekem való: a fedett égbolt, a naptej és az ernyő ellenére a színem estére pecsenyepirosra változott. Maradt Náncsi néni jól bevált receptje: tejfölt a bürkére! Így nem csak Tutajos, én is életben maradtam!

Más is olvas.

A kert I.
Büszkeségünk és gondjaink forrása! Kicsi, de gondozatlan, ellenben gyümölcsöket hozó. Művelésére kevés az idő, a fűnyírás mindig elmarad. A gyümölcsfák úgy megnőttek, hogy teljesen kiszorítják a paradicsom- és paprikatöveket. De ha eljön az ideje, boldogan tömjük magunkba a saját málnát, meggyet, cseresznyét. A rekkenő meleg nagyra nőtt fügefánk termését is érés közeli állapotba hozta.

Fügét mutatva.

Huszonegyedik hét - hétfő

[Tér és idő]

Előhang
Nyár van, hiába, így a heti képíró sem tud elszakadni az ilyenkor szokásos helyváltoztatástól. Igaz, nem is akar. Ahhoz túlságosan élők még a múlt heti emlékek, a tenger illata, az olasz kisváros (egykor nagyváros) ízei, hangulatai; három kor, a római, a kora-keresztény és a jelen zavartalan harmóniája. Így ez a pár nap azt hiszem inkább lesz a múlt hét visszaidézése, mint a mostani naplózása. A kitűzött cél két pillantás a múltba, egy a jelenbe. Hogy tényleg így alakul-e, majd kiderül!

Aquileia
Csodálatos hely, fénykorában a 4. legnagyobb római kori település Itáliában. Ma átmenet a falu és a kisváros között. A római épületek többségének a szó szoros értelmében csak a hűlt helye maradt; köveit beépítették itt, vagy valahol máshol. Így ne csodálkozzunk, ha a kempingben a törülközőt római oszloptöredékre rakjuk, vagy némelyik ház kertjében római alapzaton áll a virágcserép. Aquileia igazi védjegyét mégis azok a csodálatos ókeresztény mozaikok adják, amelyek a 19. század végén kerültek elő a bazilika padozata alól. De erről majd később, épphogy megérkeztünk!

Az egykori római kikötő.

A római farkas a Bazilika előtt.

A jelen tere
Be kell vallani, panaszra itthon, Sopronban sincs okom. Munka közben a szobám ablaka patinás falakra nyílik. Innen a Borostyánkőút egy darabkája is látható, aminek a végpontja éppen Aquileia volt!

Várfal Sopronban, a Borostyánkő úttal.