Tizennyolcadik hét

::Spanyolnátha::soundZcapa::sepoq::Arnolfini Records::

Tizennyolcadik hét - vasárnap

[Hétpróba Székelyhidi Zsolttal]

Botanika és gasztronómia,
avagy a családban marad

Az ebédet ma anyu és napsi csinálta, mire megérkeztem, illatozott az egész ház. Persze először Sábát üdvözöltem, aki ímmel-ámmal köszöntött, miközben elszántan kint maradt a kertben. Napsi szerint mostanában kevesebbet eszik, s többet lődörög kinn – talán melege van, egyezünk meg benne, hiszen nekem is kisebb az étvágyam, mióta végre nyár van.

Anyu megmutatja a kertet, mármint a változásokat, amiket zolival, tesóm férjével együtt ügyködtek. A másféltucat fa között az elburjánzott bokrokat visszavágták, így újra lehet szalonnázni a sütőfészekben, s tán egy tízfős, nagy asztal is elfér a hátsó részben, ahol az első években a veteményest gyomláltuk-locsoltuk. Persze, a kert bármelyik szélén állva így is nehéz átlátni a túlsó végéig, nem is csoda, hogy Sába előszeretettel ücsörög az őskori létratetőn vagy az elhajló lapátlevelek között.

Ebéd. Hirtelen annyi minden lesz a tányéromon, hogy megijedek, nem fogok tudni mindent megenni. A színek úgy passzolnak össze, mintha nagy hangsúlyt fektettek volna neki anyuék, a vajszín és a sajtsárga remekül ellentétezi a friss saláta és a borsó zöldjét. Akárhogyan is, gyorsan végzünk a falatozással. A végére jut még fagyi, a kávénak már csak az illata kísér el a buszmegállóig. Jó nap volt, szép vasárnap, nehezemre esik a gyaloglás az albérletig.

Tizennyolcadik hét - szombat

[Hétpróba Székelyhidi Zsolttal]

Európakávé, japán kardél

Nézem a bartók+európa kötetet, sorban a 63. példányt, délelőtt, alvásból kelve. A spanyolnátha nyit, tízedik a mégse légyott, közben – stílusszerűen vály sándor zongorázik a nyári számból. Pihenőt tartok, kis irodalomzuhanyt veszek, készülök velencére a pancsoló kislányokhoz, állítólag nagy a hőség, itt benn a ventilátor tart hűvösön, a gondolataim ennek megfelelően cirkulálnak, (hiper)ventilálnak. Jönnek értem, na de még nincs dél…

Persze a dél elmúlt, közben kiderült, nincs fürdő, mindenki fáradtan piheg, lehúzott redőnyök, maximum egy kád langyos víz és a belecsobogó hangok. A dolan és a cadilac című stephen king-adaptáció megnézése után kedvet kapok a muzsikáláshoz. A roland grooveboxszal ügyködöm, addig csavarok az effekteken, amíg elég torz nem lesz a dobolás. Két-három szólam még a szintiken és kész – félúton azonban elfogy a szufla, a felénél, gondolom, befejezem este vagy máskor. Esetleg utólag meghallgatva késznek nyilvánítom (elvégre alkotói szabadság van, mióta a rögtönzést feltalálták).

Délután kilépek a forróságba, az ellátókertben iszom két szódát és kávét slow-val, tervezgetjük közben a tengeri kajakozásunkat. Hétfőn kéredzkednem kell, ha még nem késő, a hónap végén indulás az adriára, vis szigetéhez. A nyár a vízben az igazi, a többi évszakban kicsit fölötte érdemes maradni, például egy tat erre tökéletesen alkalmas.
A forróság lekötelez, mozdulatlan igyekszem maradni, a szájmozgás és a kortyolás bőven elég az önkifejezésre. Hamar befejezem a napot, gondolom, újranézést tervezek, kurosawa hét szamurája, de előbb cronenberg spider (pók) című mikrodrámája ralph fiennesszel, ha már zsenialitás. Talán hajnalra a napnak is vége lesz.

Tizennyolcadik hét - péntek

[Hétpróba Székelyhidi Zsolttal]

Csokireggel, pálinkapéntek

Tegnap elpilledtem már kilenckor. Nem vagyok hozzászokva az alváshoz, éjjel fél kettőkor zavaros hajnalérzéssel ugrottam a matracról, vízért botorkáltam nedves szemekkel, majd visszazuhantam. Talán az egészestés ventillátorzúgás, gondoltam utólag, vagy inkább a kompjútervillogás, ami diszkót hazudott a sötétszobából – talán a 27,6 fok, amihez, az alváson túl, szintén nehéz alkalmazkodni.
Reggel, mindennek ellenére, mint aki kialudta magát, bringáztam a tűző vakvilágban, és a jóleső szellő, meg a 27,6 fok ellenére is kimelegedve érkeztem a stúdióba. Virág csini csokitortakarikája fogadott a kerekasztalon remek napindítóként, és persze reggeli helyett. A háromszögletű szeletke elfogyasztása után csodás gondolatnak tűnt a mindjárt péntek! felkiáltás Zolkó szájából. Valóban, este már péntek, ugye, mi munka utántól számoljuk a hétvégét...

A pihenést még megelőzi a könnyű déli kajaszó, az ebédre figyelmeztető takarítónéni vödörrel és felmosnivalónak néző szemekkel – menni kell enni. A péntekelő könnyeden telik így, még a kivitelre összerakott Fa karácsonyi dobozok színorgiája sem tűnik túl visszásnak ebben a légjavított munkatérben, pláne, ha hozzászámoljuk, hogy félreutalásomat visszaszolgáltatta reggelre a bank. Teljen a pénz, fogyjon az idő – ez lesz a ma estének a jelmondata (kinek kinek fordítva is működhet). Laci bácsi finom ételkülönlegességgel lepett meg ezúttal is, a mikró felfűtött, kész. Hamm!

Este Toxiq barátom szülinapja – az ünnepi helyszín a Hivatal bár, majd az Ellátó kert a Kazinczy utcában remek mexikói ételekkel és könnyű zenékkel. A mulatáshoz elengedhetetlennek ítélt pálinkavarázst igyekeztem én biztosítani, a többi pedig – természetesen – jött-ment magától.

Tizennyolcadik hét - csütörtök

[Hétpróba Székelyhidi Zsolttal]

Test, tartás

A bringázással az a baj, hogy kíméli a hátgerincet, nem tornáztatja a hátizmokat, amelyekkel egy helyben ülök nap mint nap – egyszóval ugrálni, futni, sétálni kellene mellé... Egyik megoldás lehet még a koncertezés, ha sokszor végzi az ember, a gémberedett tagokat kilazítja, a lekötött izmokat felrázza, a verejtékezés pedig akár még fogyni is enged egy picit.
Jól sikerült a muzsikázás, vérből és fejből játszottunk, a tét a mulatságállapot elérése volt, amelyet néhol már-már táncolásig (bólogatásig, hajlongásig) sikerült fokoznunk.

És persze, ahogy az lenni szokott, sehogy sem akaródzott hazamenni utána, főképp, mert a margitszigeti Cha-chában Mangó barátunk szülinapjára voltunk hivatalosak. A taxi rogyadozott alattunk, aztán a margit-híd, aztán mi magunk alatt, sikerült kellemes ütemben elfáradni, bólogattunk, hajlongtunk, majd – majdnem a legvégén – muszáj volt elindulnom.

A munkahelyen Nyman szólt, hallgattam, bólogattam, a fáradtságtól nehezebben megy minden, még a stílusos duracell nyuszis-elemes feladat is. Többször átestem a holtpontomon, ebből csak egy hosszú alvással lehet jól kijönni, Nyman filmzenéi sem szolgálnak megnyugtató felfrissüléssel. A legjobb szó talán a lebegés erre, számítógépes rendszerek közti mezőben – az asztal és monitorok által behatárolt szögben.
Valahol azt olvastam, hogy a helyes monitornéző tartás üléskor 135 fok, a hát ekkor fekszik a legkényelmesebben rá a támlára. 90 fokban rossz a derékszög.

Tizennyolcadik hét - szerda

[Hétpróba Székelyhidi Zsolttal]

É(let)telvitel

Kettőig videóztam. Ezzel ugyan nem segítettem elő a szervezetem regenerálódását, de megnéztem egy rég a gépemen porosodó krimit (pszichotriller), a La porta sul buio (Sötétségbe nyíló ajtó) fedőnevű minisorozat első darabját. A ’73-as filmcsemegéket Dario Argento jegyzi, az olasz horrorfenegyerek, aki – magán kívül – három rendezőt kért fel, hogy hozzák a frászt a nézőkre. Amolyan klasszikus, hitchcocki, nyomasztó és az utolsó pillanatig feszültségben tartó epizód volt a tegnap éjjeli is, Luigi Cozzi kamerájából, az Il vicino di casa (A szomszéd lakás), benne egy fiatal pár kisbabával új házba költözik. A probléma a szomszéd fickóval kezdődik, aki a film elején fürdőköntös helyett fojtóhurokkal közelít a vízből éppen kilépő feleségéhez. A minimalista történet természetesen életveszélyes helyzetben csúcsosodik ki, a megoldást pedig – a végső pillanatban – az oázó kisbébi szolgáltatja.
Közben telik a nap, mcdonald’s szolgáltatta a reggelit békonos pogácsa képében. Épp, hogy jól laktam és megoldottam egy karácsonyi fa ajándékdoboz javítást, már készülhetek a jövő heti étkezésemre. Nem is értem, hogy gondolták annakidején, mármint a kitalálási fázisban, ki az, aki előre tervezné, mit is enne szerdánként, júliusban vagy csütörtökön, augusztus közepén. laci bácsi a teletáltól, a mesterszakács már jó előre kifőzi, mit eszem, feleannyiért, mit egy pizzarendelés, harmad szusiárban. Bosszankodásképp beleolvasok egy verskötetbe, felüdülésnek, figyelemelterelésnek, nyálösszefutásnak. „Nem rángat a világ, magamtól is rángok...” írja Judit Ágnes a könyvében, összerán(g)dul a gyomrom, igaza van, na de ő már megélt egy összeomlást, ahogy nyilatkozik fülszövegében, kijött belőle, megjelentettette a kötetét. A verssorok emberként viselkednek, tettetik, hogy nők vagy férfiak, Jucinak a jó sorai, tehetős, gazdag gondolatai elférnek a közteshelyek, köztemetők és két kozmosz közt.

Mindent csak gondolok, mondom, mindent megtarthatnék magamnak, és akkor nem kéne viszonyulnom, igazolnom, bólintanom, alkalmazkodnom. A sepoq koncert egy ilyen kinyilatkoztatás, talán mindötünknek. A színpadon nincsenek kérdések, válaszolni sem kell senkinek. Ha őszinte vagy, igazat adnak neked, bármit is mondasz. A hallgatásod is igaznak bizonyul, ha aranyat ér.

Tizennyolcadik hét - kedd

[Hétpróba Székelyhidi Zsolttal]

Nehézkedés

Kicsit nehezebben keltem, de nincs baj, gondolom, nyugtató philip glass album szól az mp3-fülesben, míg én kellemesen – és józanítón – araszolok a bringával, ébredezem. A legjobb rész a mindig frissen fellocsolt, és emiatt jóval hűvösebb városliget – olyan, mintha új erőre kapnék ott, a táv további része valahogy gyorsabban teljesíthető, a munkahelyig.

A munkaasztalnál szembesülök vele – többek közt –, hogy félreutaltam egy halom pénzt, mert a huncut internetbankos kitöltőmezőben két karakter után automatikusan behelyettesíti a teljes számsort a program... Ok, még fél tíz csak, elbringázok a bosnyákra, húsz perc alatt végzek, ide-oda utalok, ide-oda kerekezek, lassítok, ahol kell vagy muszáj.
A bringán meg kell húzni a fékbovdent, na jó, ebédszünetben csavarok rajta, gondolom. Közben szól glass, ha már azzal kezdtem a napot, a benti fülesből, miközben electrolux jótállási jegyet gyártok szép porzsák- és motorszűrőképekkel.

Délután a melegben mindent másképp látok. Virág nőkolléga miatt csínján bánunk a légjavító berendezéssel, de most elférne, főleg a kisháztartási gépek termékleírásainak tördelése közben, a hűlt hely, a hűtött levegőáramlás, a hűtött üdítőhöz már nem is ragaszkodom.
Aztán meg, végre is, sepoq próba este héttől, holnap koncertünk lesz – a pincében nyirkos a hűvös, a hangszereknek nem tesz jót, viszont minket felvillanyoz, felráz. Főleg zenével együtt. Hangulatos másfélezer watt a légópincében, mosolygok és rázom a fejem, az internetbank egységnyi idő alatti áramfelvétele eltörpül a rock and rollunk mellett.

Tizennyolcadik hét - hétfő

[Hétpróba Székelyhidi Zsolttal]

Nyugodtnak nézett ki

Eseménytelen napnak szánom a mait. Miután végigvideóztam a hétvégét, javaslom magamnak a folytatást, kellemes múltbéli horrorok várnak, kedélyes gyilkolászás – kikapcsolódásnak, szerelem- és kapcsolatmentes, kapcsolóközeli, vacsoramelléki...
Nobuhiko Obayashi Hausu (House) című drámai-egzotikus-gyermeki horror(-vígjátéka) a mai első felhozatal. Az 1977-ben készült alkotás bővelkedik az akkori másodosztálybeli technikai megoldásokkal, (filmtörténetileg legalábbis) izgalmasnak tűnik.

Erre készülök tehát a munkában két karácsonyi tusfürdődoboz-gyártás közben (ó, a reklámipar, ó, az előrelátás), amit viszont nem látok előre, vagy inkább elfelejtek látni, az az esti születésnapi buli, marci barátomé. A fészbuk figyelmeztet, bang johansen is figyelmeztet, más ismerősök is. Kivonatolható, hogy nem vonhatom ki magam, horrorra hivatkozva főleg nem – na, nem, mintha akarnám... És persze, nem, mintha nem lenne megbocsátható, közkedvelt alteregóm, Zsírsátán és a horrorfilmnézés összetartozó fogalmak.
Pontban héttől így italozás marcinál. Már nem a fészbuk, hanem saját emlékeim figyelmeztetnek, múltkori sepoq koncertünk videoanyaga is nála van, a mozgóképnézés tehát adott, legalábbis részletvetítés, részletöröm, egészségvesztés vodkával vagy ami lesz, pálinka bizonyosan.
Addig ízes ásványvíz, kis kafé, rendelős kaja vadasan – hogy teljen a nap.

Mire elért az este, felszerelkeztem – rengeteg gillette habbal és pengével, arcszőrtelenítő eszközökkel, na meg egy üveg jó finnlandiával kellemes, fanyar dzsúzzal. A főajándék persze nem ezek, hanem egy jó gitártorzító pedál, marci énekhangjához mérve – régi, odavágós darab a ’90-es évekből.
Tudtam, mire számíthatok. Hangos, zajos, rock and roll buli, némi csúzlizással, rengeteg röhögéssel és néhány szélsőséges megnyilvánulással – a bandától megszokott, őszinte üvöltés kíséretében. Mire eljöttem, a gillette-hab a földön, a hajban, pólón, de arcon sehol sem – hiába, nem borotválkozós csapat vagyunk.