Tizenegyedik hét

::Honlap::Dárdainé Haraszthy Mária teljes naplója::

Tizenegyedik hét - vasárnap

[Ég és föld között]

Ég: 2010. május 16. 13 óra 18 perc

Zagyvarékas, Állami Általános Iskola, 1954.
1-4 osztály, köztük a Dárdai lányok:
Ildikó, Zsuzsa, Gyöngyvér

Föld: 2010. május 16. 13 óra 06 perc

A szél süvít; érzem a nagy esemény súlyát, ágyúzások, becsapódások… az ablakon dörömböl a szél, pokoli erők döngetik a kaput… zúgni, morogni, nyögni kezd a föld; mintha jogos beleszólást követelne magának. Morajló kínnal mondja: „Miattam szenvedtek, miattam véreztek, miattam haltok, öltök raboltok, miattam szól az ágyú Afrikában, Ázsiában, Európában. Megkínoztok, meggyötörtök, széthasíttok, krátert vájtok testemen, kapzsisággal szerettek, mindenki többet akar belőlem, nagyobb részt a testemből. Pedig évezredek óta táplállak benneteket, nem kérdem, ki aratja le termésemet, s hogy az érett gyümölcs kinek hull a kötényébe; nem kérdem, ki csillapítja szomjúságát kristályforrásból, s ki fog halat tiszta patakból. Minden a tietek, mindent nektek adok, a tietek vagyok, mert így rendelte az Isten. De ti, hálátlanul vérrel szennyezitek be testemet, csakhogy több jusson egynek, kevesebb a másiknak. Pedig én, az öreg föld, azt mondom nektek, hallgassatok szavamra: Csak akkor lesztek boldogok és én akkor adok bő termést, ha azokat a termést-gátló sorompókat eltávolítjátok testemből és vér helyett testvéri összefogással, vízzel öntözitek kapzsiság és nagyravágyás által meggyötört testemet… Új világ előtt álltok, halljátok, mint robognak testemen idegen tankok, idegen ágyúk? Vigyázz világ! Győző és legyőzött! Hogy gyilkos játékotokat meg ne ismételjétek! Aszállyal, éhínséggel, áradással, földrengéssel sújtalak majd benneteket, ha intő szavamat nem hallgatjátok…”
Az ablakhoz lépek, látom, mint futnak a járókelők a főutcáról a mellékutcákba. Elérkezett az idő, itt állunk a nagy történelmi forduló előtt. Most kell alávetned magad nemzetem a nagy műtétnek, mely ha fájdalmas is, mégis az egyedüli lehetőség, hogy halálos kórságodból felszabadulva új életre kelhess.
Közeli puskaropogások kattogások, lövöldözések.
Itt vannak az oroszok!!!
Kassa, 1945. január tizenkilencedike.

(Fiaimnak! Majd, ha egyszer hazatértek. - részlet)

Utóirat:
Dárdai Antal nem tért haza. Eltűnt a háborúban, soha nem tudtuk meg hol, mikor és hogyan halt meg. Dárdai Béluskát 3 évesen agyhártyagyulladás vitte el, 1946-ban. Nagymama, Dárdainé Haraszthy Mária, akinek a naplójából valók a közölt részletek, 54 évesen szívbetegségben hunyt el.

Tizenegyedik hét - szombat

[Ég és föld között]

Ég: 2010. május 15. 11 óra 26 perc

Dárdai István lányai: Ildikó, Zsuzsa, Gyöngyvér
és Anyuka, Rabati Anna, 1958.

Föld: 2010. május 15. 11 óra 24 perc

Anti utáni bánatomat kissé ellensúlyozta az öröm, hogy Pityu itthon van, büszkén néztem ezt a szép vállas fiamat is, ki katonaévei által, komoly férfias erőt és elszántságot fejez ki, úgyhogy határozott védelmet érzek, amikor mellettem van. Most, hogy itt van velem, olvassuk és tárgyaljuk verseit, melyek közül némelyik már megjelent a "Bokrétában" és más folyóiratokban, ezeket is csak író barátja erős biztatására és kérésére közöltette.
Mindig csak magának ír, és ha készen van, nem bánja, ha heteken át ott hever íróasztalának egyik sarkában, vagy mint gyűrött papírdarab kerül mellényzsebébe. Felesége, ahol lehet összeszedi, megmenti és gyűjti verseit, és ha a Jó Isten békéhez segít bennünket, talán egyszer gazdag anyaggal léphet a világ elé. Pistim mindössze 12 napot tölthetett Rahón, de az olyan meghitt boldogságban telt el, csak az Anti utáni gond ne nehezedett volna úgy mindnyájunkra. Mikor Pisti a vonatnál elbúcsúzott, fájt, hogy megint egyedül leszek, de egyben örültem annak, hogy végre megkezdheti kis családjával a fészekrakást, és kiköltözhetnek a tanyai iskolába, melynek békés légköre bizonyára alkalmas lesz a verselésre is.

Szent este van… szent hagyományokkal gazdag éjszaka, melyet az est méltósága, a hó fehérsége sem tud már ünneppé formálni. Az újesztendő legtragikusabb súlyával köszöntött ránk, felrobbant hidakról és Budapest térségében dúló harcokról számol be a hadijelentés.

(Fiaimnak! Majd, ha egyszer hazatértek. - részlet)

Tizenegyedik hét - péntek

[Ég és föld között]

Ég: 2010. május 14. 9 óra 27 perc

Dárdai István, 1944.

Föld: 2010. május 14. 9 óra 27 perc

Visszafelé az utazás hosszadalmas, fáradságos és riadók által szabdalt volt.
Mikor Máramaros szigetet elhagytuk és Rahó felé vitt utunk, éreztem, mennyi védelmet nyújt Kárpátaljának ez a gyönyörű vidéke, szeszélyes kanyarokkal gazdag szűk völgye, mintha egy jól megépített, mélyen leásott futóárokban haladna a vonat, melyet fákkal, bokrokkal borított hatalmas oldalfalak védenek bombázások, légnyomás és repeszdarabok ellen. Július hónapjába léptünk, színész fiam most kapja ki szabadságát, nap nap után szívdobogva várom érkezését, július 8-án végre megérkezett Antikám. Levél jött nagyobbik fiamtól, Pityukámtól, írja, hogy háromévi szolgálat után végre leszerelt, és első dolga lesz ellátogatni Rahóra. Kimondhatatlanul nagy volt az öröm, hogy végre ismét együtt lehetünk.
Augusztus 5-én a községnek egy kézbesítője bejött üzletembe, gondoltam valami adóívet hoz... Nem tévedtem, adóívet hozott, de olyat, melyet egy anyának legnehezebb és legfájóbb kifizetni, egy adóív, mely vér- és életadót kíván, egy adóív, mely olyan, mint egy halálos ítélet. Remegő kézzel, kuszált betűkkel írom alá az ívet, szívemben sajgó fájdalom, ezer tövisszúrás, és millió anyák sóhajával kérdem, hát oda kell adnom, elragadják tőlem gyermekemet? Ólmos tagokkal vonszoltam magam a lakásomra és gyanútlanul köszöntő gyermekemnek átadtam a kegyetlen papírdarabot. Anti szótlanul, némán, férfiasan vette át behívóját, s miközben sírtam, ő halkan dudorászva csomagolt. Másnap, vasárnap reggel, egy félig átvirrasztott éjszaka után elkísértem fiam a vonathoz. Férfias komolysággal, de szomorú tekintettel búcsúzott el tőlem, és olyan mély szánakozással nézte azt a pár, agyongyötört, rokkant katonát, kik a vonatból kiszálltak, mintha csak a saját sorsát látta volna bennük. Vasárnap éjjel ablakomon kopog valaki, karom még lankadt a búcsúölelés fájdalmától, de most, a szeretet áramától gyújtva újból kitárul és a viszontlátás örömével szívemhez zárom hazatért fiamat, Pistit.

(Fiaimnak! Majd, ha egyszer hazatértek. - részlet)

Tizenegyedik hét - csütörtök

[Ég és föld között]

Ég: 2010. május 13. 9 óra 45 perc

Dárdai Istvánné szül. Rabati Anna
és Dárdai Béluska, 1944.

Föld: 2010. május 13. 9 óra 46 perc

Háromheti tartózkodás után búcsút mondtam Anti fiamnak, és pár napra elutaztam idősebbik fiamhoz a Jászságba, hogy kis unokámat megismerhessem. Mikor a vonat elhagyta a romokban heverő pályaudvart és kivitt bennünket a szabadba, felszabadulás-, és megnyugvásként hatott rám a békés természet. Csendes elmerülésemet csakhamar megzavarta az egyik állomáson látott kép: hosszú tehervonat állt itt és a leplombált marhavagonok szellőztető rácsai mögül a bizonytalanságba indított zsidók szomorú és kérdő tekintete meredt felém. Hogy kinek, mi volt a bűne, mit vétett nem kérdi senki, hogy kinek mi volt az érdeme, mi jót tett azt sem kérdi senki: az új Európa ítélőszéke kárhozatra ítélte őket és ez elég ahhoz, hogy emberi jogaiktól megfosztva, megszűnjenek, mint szabad emberek létezni. Szégyenpír borítja arcomat, úgy érzem, felelős vagyok én is azért, ami itt történik. Krisztus megbocsátást, szeretetet és békét hirdetett, az Ő harca, az Ő új világa lelki magaslatra emelte az embereket. Európa új világa pedig a bosszú, a gyűlölködés vad örvényébe taszítja az emberiséget, és jaj annak, aki a részvétnek hangját megpendíti. Reggel értünk Szolnokra, az egyedüli és legelső jármű egy üres tejeskannákkal megrakott szekér volt, erre felkéredzkedtem és a tikkasztó déli hőségben egykedvű döcögéssel elindultunk Jászalsószentgyörgyre. Kétórás rázkódás után megérkeztem kis menyemhez, ki boldogan és büszkén mutatta be első unokámat, a négyhónapos Béluskát.
Fölemelem, törékeny kis teste hozzám simul és átjár a boldogság, hogy unokám van, nagymama lettem.

(Fiaimnak! Majd, ha egyszer hazatértek. - részlet)

Tizenegyedik hét - szerda

[Ég és föld között]

Ég: 2010. május 12. 8 óra 27 perc

Dárdai Antal, 1943.

Föld: 2010. május 12. 8 óra 26 perc

Az orvos tanácsára, május 26-án leutaztam Kolozsvárra, a Hajnal Klinikára, hogy szívemet kissé rendbe hozzam. Kolozsvár a szívemre üdítőleg is hatott, hisz ott, a Nemzeti Színházban gyönyörködhettem fiatalabbik fiam játékában és hallhattam illetékes körök elemző nyilatkozatát egyéniségéről és nagy tehetségéről. A Klinikán vettem ki szobát, hogy teljes nyugalomban lehessek, fiam naponta meglátogatott, néha kisétáltunk a nagy, városi parkba, vagy elmentünk együtt színházba, moziba. Így telt el néhány nap, zavartalan nyugalomban, mígnem június 2-án reggel 9 órakor megszólaltak a szirénák. Az óvóhelyen összejött a sok beteg és nyugodtan vártuk a riadó végét, egyszerre csak erős becsapódást hallottunk, a föld is megingott alattunk. Az asszonyok közül sokan elájultak, rohantak az ápolónők vízzel, orvossággal, feszült borzalommal várt és figyelt mindenki. Azzal vigasztaltam magam, hogy talán a mi légelhárítóink működése okozta a megrázkódtatást, de pár percre rá, már hozták is hordágyakon a súlyosabbnál súlyosabb sebesülteket, nem volt kétséges, hogy kint történt valami. A kórház egész személyzete mozgósítva volt, az orvosok maguk vitték hordágyakon a betegeket, az önfeláldozó mentési munkában az orvosi hivatás igazi nagysága csodálatot és hódolatot váltott ki belőlem. Nagy aggodalommal töltött el a gond, hogy fiammal nem történt-e valami? Ugyanolyan aggodalommal lehetet ő is miattam, mert még a riadót le sem fújták, az én Antikám már ott állt mellettem, baj nélkül, sértetlenül. Kimondhatatlanul boldog voltam, és hálás szívvel fordultam a Jó Istenhez.

(Fiaimnak! Majd, ha egyszer hazatértek. - részlet)

Tizenegyedik hét - kedd

[Ég és föld között]

Ég: 2010. május 11. 9 óra 27 perc

Dárdainé Haraszthy Mária és fiai,
István és Antal, 1923.

Föld: 2010. május 11. 9 óra 27 perc

Pár nap múlva megtörte a rádió a belpolitikai hírek rendjét, közölte Kállay miniszterelnök lemondását és az új kormánytagok névsorát. Megtudtuk azt is, hogy a németek ejtőernyős gépfegyveres csapatokkal ereszkedtek repülőterünkre, híre járt annak is, hogy Horthy kormányzót őrizetben tartják, hogy Keresztes-Fischert elfogták, és hogy Kállay miniszterelnök a török követségre menekült.
Bizony megváltozott minden minálunk, bombazápor hullott magyar városokra, falvakra, családok váltak hajléktalanná, életüket vesztették, a megszokott biztonságot anyagi károk, és pusztulás váltotta fel. Közben elkezdődött a zsidókérdés rendezése: vasárnap mikor a templomból kijöttem, a községháza tele volt zsidó emberekkel, akkor tudtam meg, hogy meglepetésszerűen szólították fel őket otthonaik elhagyására, a legszükségesebb holmijukat 50 kilogrammig magukkal vihették. Napokig voltak összegyűjtve az iskolákban, ott átvizsgálták őket, ékszereiket és pénzüket be kellett szolgáltatniuk. A keresztények közül sokan vittek be meleg ennivalót, orvosságot. Az egész eljárás nem volt összeegyeztethető a magyar mentalitással, ezért igen sok jóérzésű ember aggodalommal kísérte az eseményeket.
Magyarországon az új fordulat hivatalos kasztokat teremtett, beléptünk a gerincesek és gerinctelenek korszakába. Ebben az időben nem volt tanácsos a véleménynyilvánítás, a megfosztott szó jogában mégis egymásra találtak azok, kik lesújtva, aggodalommal kísérték a fejleményeket. Ekkor kezdtem meg füzetem írását, hogy utat adhassak érzéseimnek, mert már nem találtam magamra saját hazámban.

(Fiaimnak! Majd, ha egyszer hazatértek. - részlet)

Tizenegyedik hét - hétfő

[Ég és föld között]

Ég: 2010. május 10. 9 óra 57 perc

Dárdainé Haraszthy Mária, 1943.

Föld: 2010. május 10. 9 óra 59 perc

1944. március tizenkilencedike. Egy dátum, egy nap, olyan, mint a többi, nincs rajta semmi rendkívüli. Nem sejtjük, hogy ez a nap orkánszerű dübörgéssel tépi és rázza majd a nemzet fáját, egybeforrt ágait ropogtatva kergeti szét porban, sárban, hóban és vérben azért, hogy életnedvétől, erejétől megfosztva ellenálló képesség nélkül korhadjon és vesszen el idegen áramlatok fuvalma alatt. Ezen a reggelen indultam el Kőrösmezőre, hogy a Budapest Szállóban elhelyezett háziipari áruimat elszámoljam. Csányi fakereskedővel utaztam, aki szokásos humora helyett halálos komolysággal ült a vonatban. Érdeklődésemre, miért olyan rosszkedvű, bizalmasan súgta fülembe, hogy értesülése szerint a németek megszállták Budapestet. Megrendített a hír, de Kárpátalján sok volt a rémhír, egyelőre ezt is ilyen természetűnek vettem és óvatosságból senkivel sem közöltem. Munkám után járva délután betértem Scheibner nyilaskeresztes pártvezető üzletébe is, ahol éppen a legnagyobb hévvel és boldogsággal újságolta a férj, a nejének, hogy a németek megszállták az országot, a zsidókérdést jöttek elintézni.
Visszamentem a szállodába, ott az igazgatóék meguzsonnáztattak lakásukban. A megszállásról még mindig nem beszéltem. Egyszer csak berohan egy úr, tölttet poharába, koccint, lehajtja és boldogságtól sugározva mondja: „Itt vannak a németek!"
Érthetetlenül és némán néztem körül. Nem tudom megérteni, nem fér az agyamba, hogy lehet egy idegen hatalom megszállását örömmel fogadni?

(Fiaimnak! Majd, ha egyszer hazatértek. - részlet)