Harminchatodik hét

Harminchatodik hét - vasárnap

[Szeretem ezt a várost]

7. November 7. (tér és a többiek)

(Ottlik Géza: Buda)

„Azt álmodtam nemrég, hogy megyek valahol a körúton, át az Oktogonon, lágy, szelíd késő délután van, és észreveszem, hogy gyönyörű a város, csupa szín. (…) A házak, a fák, járókelők, Andrássy út: még soha ilyen porhanyós nem volt a késő-délutáni óra. Szelíd volt. Érett.”

Én még November 7. térként ismertem meg gyerekként, de tudtam, mi volt eredeti neve és nagyon tetszett. A rendszerváltás után aztán nagy örömömre pillanatokon belül visszanyerte régi, alakjáról kapott nevét. A teret övező négy eklektikus épület közül ez az egy még nem virít narancsos rózsaszínben…

Nem úgy a Felszab tér. Nekem az Felszab tér marad. Többünknek is. Nehezen szokom a Ferenciek tere nevet. Legkedvesebb épületeim állnak itt: a Klotild paloták – melyek közül az egyik aggasztóan régóta áll kibelezetten –, a Királyi bérház, illetve a Párisi udvar, manapság teljesen kiürített üzlethelyiségekkel…

És szerintem a régi szépségében pompázó Szabadság híd, eredeti nevén Ferenc József híd sem szégyelli 1946-ban kapott nevét.

Záróakkord, avagy egy város-kép-író vallomása: Köszönöm a lehetőséget, nagyon élveztem ezt a hetet, hiszen azt csinálhattam, amit a legjobban szeretek. Alig vártam reggelente, hogy elinduljak, és újabb szépségeket fedezzek fel. Remélem, tudtam némi örömet szerezni velük.

Harminchatodik hét - szombat

[Szeretem ezt a várost]

6. Cherchez la femme!

(A hét során közölt képek vágás, retusálás és montírozás nélkül adattak közre. A mai utolsó is.)

Harminchatodik hét - péntek

[Szeretem ezt a várost]

5. Séta a városban
Micsoda eszeveszett gyönyörűség hétköznap délelőtt, ragyogó napsütésben kiszabadulni a városba. Fényképezőgéppel a kezemben ilyenkor valami bolondság kap el és mohón falom a várost. Még az időről is megfeledkezem. Pedig alig egy órányi időt lophattam magamnak. Az Új Színházban próbát forgattunk egy jövő heti műsorhoz, én meg utána nem mentem a stábbal vissza a város szélére, hanem a színháztól végigsétáltam az Andrássy úton az Oktogonig (onnan meg járműveken moziztam a várost). Mámorítóan szép idő volt, fények és árnyékok (meg galambok) játszottak a szobrok, épületek kacskaringós vonalain.

Harminchatodik hét - csütörtök

[Szeretem ezt a várost]

4. A város fényei

(Tóth Árpád: Körúti hajnal)

„Egyszerre két tűzfal között kigyúlt
a keleti ég váratlan zsarátja:
minden üvegre száz napocska hullt,
s az aszfalt szennyén szerteszét gurult
a Végtelen Fény milliom karátja.”

(Porzó /Ágai Adolf/:
Utazás Pestről Budapestre 1843-1908)

„Még híre sem volt Pest-Budán a gázvilágításnak, mikor a Nemzeti Színház már éveken át alkalmazta. Valahol a Ferenczvárosban szűrték s tömlőkben hozták el a Kerepesi-utra. Rettenetes egy találmány volt! Világító ereje a pislogáson tul nem terjedt, büze azonban elhatott Ó-Budáig. Ha a világosság lohadni kezdett, hátul az udvarban valaki rálépett a tömlőre, mint orgonataposó a fujtatóra, s aztán megint vetett egy kicsi lobbot.”

Hajnal az épülő Margit hídon.

Alkony a város szélén.

Este a városban.

Harminchatodik hét - szerda

[Szeretem ezt a várost]

3. Egykor a város közepén

A város szélén ülök (egy épületben, ahol minden egyenes, szürke és dísztelen) és archiválok. A megszakadt városvédő műsorfolyam utolsó, megmaradt felvételeit azokról a szépségekről, melyek egykor ebben a gyönyörű városban és az ország még sok más helyén születtek évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt, és még megörökíthetőek (voltak), de bemutatásukra már nem maradt idő. Archiválok, mert ha nem tenném, akkor egy megváltozott városban – ki tudja? – talán már unokáink sem láthatnák, milyen titkokat rejt/rejtett például a csepeli Munkásotthon, vagy a Duna-palota, vagy hogy milyen öröm volt, mikor a Táncsics Mihály utca egyik házában gótikus ülőfülkékre bukkantak (és mi épp lefilmezhettük), a műsor nélkül azt sem tudnák talán, milyen volt egykor, s az elmúlt 50 évben a Tőzsdepalota (ahonnan ezekre a portyáinkra indultunk) – a város közepén.

Harminchatodik hét - kedd

[Szeretem ezt a várost]

2. Útban a város szélére

(Ottlik Géza: Hajnali háztetők)

„Most már én is láttam Budapest háztetőit. A fényes őszi hajnalban, az áttetsző levegőég alatt borzongtak a kövek, hatalmas némaságban terpeszkedett a város a messzeségbe. Szennyes színei egybefolytak. A nyugati látóhatár megfeszült, mint egy fakókék vitorla, mérhetetlen magasan. A folyam mentén bérkaszárnyák horgonyoztak a híg napfényben. És tetők, kémények, tűzfalak szurtos, széltépett, esővert rengetege.
- Igen – biztattam -, fesd le, amit láttál!
- Minek? – nézett rám csodálkozva.
- Mert szép.
- Szép? (…) Egy rakás füstös pala-, cserép- meg bádogdarab. – Vállat vont. - Ha ez szép, akkor minden szép.
Bólintottam.
- Fesd csak le, ahogy láttad.”

Harminchatodik hét - hétfő

[Szeretem ezt a várost]

1. Nyitány

(Ottlik Géza: Hajnali háztetők)

„Alapjában semmitmondó kép. Piszkos falak, tetők cikcakkja. Az Andrássy út túlsó ablaksora vakon csillog a napfényben. A Vár zöld teteje is fényes. A Múzeummal átellenben kinyitottak egy ablakot, s kócos nő ásít és nyújtózik. A redőnyök mögött alszanak. Valahol szól az ébresztőóra. Öreg utcaseprő kaszálgatja az úttest szegélyét. Szinte hallani a seprű sercegését. A harmadik emeleten iskolás fiú könyököl, kávésbögréjét markolássza. Felhajtott gallérral száll ki egy férfi a taxiból, pénzt kotor elő. Három uszályt is láttam, lefelé úsztak a Dunán. Takarítják a kávéházat. A Vilmos császár utat némelyik mellékutca ferdén keresztezi, a házak egymáshoz lapulnak, szürkék, porosak. A Sziget benyúlik a Margit híd alá.
- Ezt mind láttad? – kérdeztem.
- Le tudnám rajzolni a térképet, apróra.
- Hát akkor rajzold le.”