Negyvenhatodik hét

Negyvenhatodik hét - vasárnap

[Szellemíró]

A vasárnapok nálam általában pihenéssel és takarítással telnek, mert hétköznap nem sok időm jut ezekre. Pihenésként ma megnéztünk a The Ghost Writer című filmet, Roman Polanskitól. A szellemíró híres személyek helyett, az ő nevük alatt írja meg bestsellernek szánt önéletrajzi műveiket. A jelenséggel tulajdonképpen én is találkoztam, mikor családi-baráti kiadónkat megkereste az egyik tévéből ismert celeb ügynöke, hogy adjuk ki a könyvét, de előtte írjuk is meg helyette… Lehet, meggazdagodtunk volna belőle, de inkább nem éltünk lehetőséggel. A filmet amúgy tudom ajánlani; vannak benne jó színészek (Pierce Brosnan, Ewan McGregor), hangulatos helyszínek, összeesküvés, aktuálpolitikai áthallások.

Maszatot ma végül „megsétáltattuk”, de eléggé meg volt szeppenve és leginkább értetlenül nézelődött.
További házi kedvenceim: két grapefruit fácska, 5-6 éve ültettem őket magról, még a kollégiumi éveimben.
Közben a hét a cicanaptárban is véget ért. Köszönöm mindenkinek, aki olvasott.

Negyvenhatodik hét - szombat

[Quiche]

Tavaly márciusban volt szerencsém eljutni Belgiumba egyik barátnőmmel, szállásunk pedig, couchsurfing révén, Brüsszelben volt. A couchsurfing, azaz a kanapészörf azoknak kedvez, akik szeretnek utazni, de nincs elég pénzük, vagy szeretnék az adott ország kultúráját nem turista nézetből megismerni. Ez ugyanis egy közösség, ahol bárki bejelentkezhet bárkihez, aki bent van a rendszerben, és ágyat/kanapét/szobát biztosíthat a számára, ingyen és bérmentve. Ez sokkal több annál, mint ingyen szálló; gyakran kaphatunk mellé városnézést, meleg ételt, jó társaságot és új barátságokat is.

A mai ételt annak idején brüsszeli szállásadóink, Amaury és Quentin mutatták be nekünk, akik a vallonok táborát képviselik Belgiumban. A quiche-t (ejtsd: kis) a franciák pizzájaként is szokták emlegetni. Lényegében egy omlós tésztaágyon pihenő, gazdag feltéttel megpakolt, tejszínes tojással összesütött lepény. Az én feltétem most pirított csirkemell, kicsit megforralt brokkoli, lilahagyma és kukorica volt. A fiúk is félkész tésztával dolgoztak, mivel rengeteg időt meg lehet vele spórolni, és így is isteni. Annyi különbséggel, hogy náluk van kör alakú leveles tészta, nálunk pedig csak téglalap alakú van, így a kerek formához kicsit hozzá kellett igazítanom…

Miután a tésztát kivajazott edénybe teszem, belerakom a hozzávalókat (ami tényleg bármi lehet, akárcsak egy pizzánál), összekeverek 2 deci tejszínt 3 tojással. Ízlés szerint fűszerezem (só, bors, oregano, fokhagyma, satöbbi), majd felöntöm a pite belsejét. Sajt a tetejére, ami nem kötelező ugyan, de szerintem elengedhetetlen. Körülbelül egy óra alatt 170 fokon szépen összesül kívül-belül. Nem szabad túl nagy hőfokon, mert különben megég és a belseje meg sületlen lesz. Nagyon laktató.

Most pedig beszéljenek helyettem a képek!

Negyvenhatodik hét - péntek

[Budapest alkonya]

Már annyiszor láttam, ahogy lemegy a Nap, de valahogy még mindig ámulatba tud ejteni. Télen különösen, amikor ritkábban figyelhető meg, mert legtöbbször teljesen be van borulva az ég. Nincs annál szebb, amikor a havas hegyek mögül tűnik el a Nap, viszont most ezt – hegyek és hó hiányában – nem tudom bemutatni. Különös fények vannak ilyenkor, amikor keveredik a természetes fény a mesterségessel. Sajnos nagyon hamar elillan ez a varázs; igyekeztem valahogy a képekkel rögzíteni hangulatot.

Negyvenhatodik hét - csütörtök

[Határidő]

Ma sem sikerült világosban hazaérni. Szeretem a telet, de a korán sötétedést azt nem. Irodában engedélyezési terv leadása előtt vagyunk, pár képet készítettem az utolsó simítások előtti pillanatokról. Péntek délelőtt visszük, most volt egy kis hajtás, így a mai bejegyzés elég kurta.

Kilátás az iroda ablakából, dél körül.
Ipari mennyiségű fénymásolás... Hihetetlen mennyi mindent be kell adni pár aprócska rajz mellé.
Diszkrét rumli az asztalomon, de ez csak átmeneti!

Negyvenhatodik hét - szerda

[Időutazás]

A mai képek analóg fényképezőgéppel, régebben készültek, de csak most látnak napvilágot,. Találtam nemrég két tekercs filmet (egy színeset és egy fekete-fehéret) a fiók mélyén, fogalmam sem volt, mikoriak lehetnek. Egy harmadikat pedig a közelmúltban fényképeztem el egy Minolta XG-1 fényképezőgéppel. A múlt héten adtam be a laborba előhívásra a tekercseket; a fekete-fehéret sajnos csak hosszabb határidővel vállalták el, így annak a tartalma egyelőre ismeretlen. Időutazás zajlott le bennem, amikor szkenneltem a színes negatívokat, 2005 tavasz-nyár lett a beazonosítás, feltehetően a Hanimex RF35d típusú gépemmel készültek. A fotókon volt kollégiumi társ, régi szerelem, kirepülő fecskék, néhai cica – szóval csak úgy zúdultak rám az emlékek. Ezekből válogattam mára egy cicakollekciót.

Ő Tomci, egy 2005-ös felvételen; szegény több mint 2 éve nincs közöttünk. Annak idején kóbor cicaként csapódott hozzánk.
E fekete úrhölgy már lassan 9 éve őrzi a házat szüleimnél, sok madár és kisegér utolsó emlékképe ő volt. A fotót szintén 2005-ben készítettem.
Ez a tavalyi fotón látható két cicó pedig itt Pesten vigyázza a házat, ahol élek; szinte mindig itt gubbasztanak. Két lakó eteti őket rendszeresen, ivartalanították is őket.
Azt hiszem, le sem tagadhatom, hogy megbabonáztak a macskák.

Negyvenhatodik hét - kedd

[Maszat]

Tegnap említést tettem a macsekról, most ez a nap legyen az övé. Ő Maszat. Különböző névváltozatai is ismeretesek, mint például: Hurka Gyurka, Kukac, Kisördög; én leginkább csak Cicának hívom.

Pár hetesen, kuka mellett találták októberben, három testvérével együtt. Szerencséjükre jó kezekbe kerültek és mindegyiknek lett gazdája. Tüneményes tud lenni néha, máskor meg olyan, mint egy rossz kamasz. Idővel ki fogja nőni, legalábbis reméljük… A karmait manikűrözöm, így karmolni nem tud, de néha úgy érzem, egy Hannibal Lecter maszk is elkélne. :)

Vettem neki cicahámot, lassan már talán az utcára is megérik a séta; eddig még csak a szobában próbálgattuk, időnként sikerrel. Általában azonban hanyatt vágja magát és elkezd játszani a pórázzal. Jó lenne, ha sikeres lenne majd a hadművelet, mert szobacicaként a területe erősen korlátozott.

Negyvenhatodik hét - hétfő

[Pogácsa projekt]

Szeretek főzni, a „szakértők” szerint egész jól. Legtöbbször nem recept szerint, hanem ami van otthon, abból improvizálok valamit, vagy pedig körülbelül öt féléből varázsolok egy teljesen újat. Például még sosem készült két egyforma padlizsánkrém, de eddig még szerencsére mindig maradéktalanul elfogyott. :) Nem vagyok édesszájú, így a süteménysütés annyira nem az én asztalom, ezért a konyhámból hiányoznak alapvető sütikészítéshez való kellékek, mint például gyúródeszka, sodrófa, mérleg. Ma viszont pogácsára vágytam, ami ugyan nem édes, ezért nem is igazán süti kategória számomra, viszont mégis kellenének azok a fránya eszközök hozzá. Egyszeri ember mit csinál, hát megoldja alternatív módszerekkel. Mérleg helyett mérnöki szemmérték, gyúródeszka helyett vágódeszka. (Igaz, utóbbi picit kicsinek bizonyult, de ez nem jelenthetett akadályt, hisz volt még egy! Egymás mellé helyezve már nem is annyira kicsi a területünk.) Sodrófa helyett folpack fólia tekercs, pogácsaszaggató helyett pezsgőspohár. A mutatványt csak kamaszodó csacska macskám nehezítette, aki éppen a rombolós korszakát éli, így egyik ámokfutása közben sikeresen leverte a kálát. Ebből következett, hogy a konyha mellett még a nappaliban is romokat kellett eltakarítanom. Minden viszontagság ellenére végül elkészült a pogi; ami megfűszerezi az egészet, az a tetejére helyezett római kömény és sajt. Isteni lett!