Negyvennegyedik hét

::mamarchívum:

Negyvennegyedik hét - vasárnap

[Vége]

Vége. Vége a blogírásnak, a hétnek, az elmúlt esztendőnek. Véget ért a szabadság, két és fél hét munka nélkül, a reggeli rutin nélkül, családi pihenéssel.

Holnap újra kezdődik a verkli. Új év, új lehetőségek, új csalódások. Az ember vasárnap este előveszi a biznisz gúnyát, a laptop táskát, benne a szakkönyvvel, amit el akart olvasni. A sportos hótaposót lecseréli az elegáns bőrre.

Hétfőn reggel 6:45-kor megszólal a vekker, irány a bölcsi, irány az iroda.

Negyvennegyedik hét - szombat

[Halász Jutka néni]

Decemberben voltunk a Vígszínházban Halász Judit – ki hinné, hogy már 68 éves – koncertjén. Zsombi szörnyen élvezte. Tetszett neki a színház, a zenekar, a zene. Nagyon muzikális a gyerek, kiváló a ritmusérzéke. A színházban a szülők is kívülről tudták a dalokat, amelyeket azóta otthon is rendszeresen hallgatunk. Zsombor kapott DVD-t is, teljes a szerelem.

Mivel ma, Újév napján, kisütött a nap és a hőmérő is pluszban volt, elindultunk Szentendrére. Anyukám ott szilveszterezett, gondoltuk, milyen jó lenne közösen sétálni egyet a napsütésben. A kocsiban természetesen Halász Jutka nénit hallgattuk; szólt a Micimackó, a Boldog születésnapot meg a többi sláger. Ám mire átértünk a hídon, eltűnt a napsütés és a jó idő, így séta helyett elfogadtuk a vendéglátók invitálását. A kis szilveszteri after partyn hamar előkerült egy Halász Judit-lemez, s a kisfiunk rögtön kérte, hogy hallgassuk meg. A dalokat persze ott is mindenki ismerte.

Később kaptunk kölcsön egy szánkót, s csúszkáltunk egyet a ház előtt. Zsombi nagyon élvezte; először félt, de hamar ráérzett az ízére. Öccse, Dani, anyukája öléből figyelte a mutatványt.

Délután aztán megint előkerült a DVD. Feleségem mondta: Zsombikám, most nem tesszük be, de szívesen eléneklem neked. El is kezdte az egyik dalt, mire Zsombi rászólt: te ne énekelj, nem vagy Halász Jutka néni…

Generációk nőnek fel egy-egy művész dalain, alkotásain, meghatározva gondolkodásukat, érzelemvilágukat. Fontosságukat sokszor csak akkor vesszük észre, amikor már nincsenek.

Negyvennegyedik hét - péntek

[A szemüveg]

Ebéd után elindultam sétálni a Duna-partra. Gondoltam, készítek pár képet a mai naphoz. Közben azon gondolkoztam, miről fogok ma írni. Egész nap otthon voltunk, nem sok minden történt. A parton rengeteg sirály körözött, a vízben kacsák, hattyúk, szárcsák úsztak.

Elővettem a gépet, próbáltam a levegőben lefényképezni őket. Pörögtem, forogtam, jártam-keltem a hidegben. Dolgom végeztél felraktam a lencsevédőt, majd a kabátzsebembe nyúltam a szemüvegemért, de nem találtam. Kétségbeesve kutattam át a zsebeimet, a kabátom réseit. A fényképezéshez nem kell, mert zavar, így gondosan be szoktam tenni a zsebembe, de most valamiért nem húztam be a cipzárt. Idegesen bejártam vagy nyolcszor a partszakaszt, egyre idegesebb voltam.

Elindultam haza, az utat fürkésztem, hátha út közben vesztettem el. Közben azon gondolkoztam, hogy szemüveg nélkül nem tudok vezetni, TV-t nézni, számítógépen dolgozni. Ha nem találom meg a pótszemüvegem, akkor lőttek mindennek, márpedig azt legutóbb az év eleji költözésnél láttam. Otthon feleségem várt az alvó gyerekekkel. Idegesen mondtam, mi történt. Ő kétségbeesett, majd csendben elkezdtük keresni a pótszemüveget. Egy kis idő után előkerült a tokja, de üresen. Összeroskadtam, hogy mi lesz így velem, hisz legközelebb csak hétfőn tudok elmenni a szemüvegeshez, és onnan még 2-3 nap, míg elkészítik az újat.

A feleségem vette a cipőjét, és közben kérdezte, hol voltam pontosan. Mert ő elmegy megkeresni, biztosan meglesz. Nyilván, csak nem vetted észre, hisz szemüveg nélkül nem látsz jól – mondta, majd kifordult az ajtón. Negyedóra múlva csörgött a telefon: megtaláltam, lecsúszott a partoldalon. És már rohant is haza.

Ő a nap hőse, arany asszony. Mi is lenne vele nélkülem?!

Negyvennegyedik hét - csütörtök

[Kikötő]

Több heti egyeztetés után ma eljutottam a bankom prémium tanácsadójához. Még december elején érdeklődtem a szolgáltatás iránt; először Ő volt beteg, majd én, aztán a gyerekek, majd ott volt a karácsony. Ma összejött. Jó esetben egy középosztálybeli családnak a harmincas évei elejére megvan már a lakása, autója, nyaralója, így itt az ideje a jövőre gondolni és a kis plusz pénzt befektetni, fialtatni. Érdekes egy óra volt, sok mindent megtudtam a pénzügyeimről. Kötelezővé tenném az oktatásban a gazdálkodj okosan tudományát.

Hazafelé bementem a Hajógyári-szigetre. Már többször meg akartam nézni az ott lévő jachtkikötőt.
A hídról mindig látom az öblöt, s felkeltette az érdeklődésemet az ott veszteglő szürke hajó. Érdekes jelenség, ahogy az egykori szocreál gyár helyére betettek egy luxushajó-kikötőt. A düledező korlát, a széteső móló és a víz fölött álló egykori gyárépület teteje között nyáron több tízmilliós jachtok parkolnak, s a fővárosi úri közönség a Mercédeszéből kiszállva innen indul csónakázni. Valaha kinövünk majd abból, hogy nem adunk a környezetünkre? Remélem.
Mikor hazaértem, a nagyobbik fiam boldogan aludt az új ágyában. Kislámpájánál olvasgatva nyomta el az álom. Talán harminckettő és fél év múlva az ő korosztálya elér abba a nyugati színvonalú kikötőbe, ahová a mi generációnk annyira igyekszik.

Negyvennegyedik hét - szerda

[A Park]

A postára menet magammal vittem a „rendes” fényképezőgépemet (nem kicsi, zsebre dugós, hanem vállon cipelős), s menet közben azon gondolkoztam, mit fogok írni arról, hogy jobban szerettem Budán lakni, mint Pesten. Úgy nyolc évvel ezelőtt kerültem a Duna innenső oldalára, amúgy tősgyökeres budai vagyok. A héten voltunk vendégségben egy olyan igazi, csodálatos panorámás, hegyoldali lakásban; innen a nosztalgia.

Út közben betévedtem a Szent István Parkba (az Újlipótvárosban csak Park). Talán nem mindenki tudja: 1928-ig egy parkettagyár állt itt; 1935-ben parkosították, és Lipótvárosi park néven futott egy jó darabig.
Az amúgy mindig zajos, forgalmas kert most kihalt volt és csendes. Furcsa volt, de mégis valami báj lengte körül. Álltam középen és néztem az üres teret. Tavasztól őszig az életünk mindennapos része ez a hely. Munkából hazamenet itt szedem fel a családot, szombat délelőttönként pedig sokszor olvasgattam az újságot a homokozó szélén, más apukákkal együtt, míg a gyerek játszott.
Budapest nem a parkok fővárosa; ha vannak is ilyenek, nem tartjuk becsben és rendben azokat. Másik kedvenc városomban, Londonban, minden negyed egy-egy park köré épült. Többségük zárva is van, és csak a környéken lakóknak van hozzájuk kulcsa; fura szokás.
Budán nincs ilyen intézmény, mások vannak, más funkciókkal; a Moszkva téren például csak találkozni szoktak. Talán azért van ez, mert a zöldövezetben nincs szükség zöldre, hisz ott a kert. Igaz, így nem is találkoznak annyit csak úgy spontán, mint idelent Pesten, az Újlipótban.

Negyvennegyedik hét - kedd

[Csomagmozgatás]

Az idei karácsony betegséggel telt, mind a két gyerek a kanapét nyomta szenteste. A nagyobbik immár nyolcvan százalékban gyógyultnak tekinthető, így ma elkezdett lázadni a szobafogság ellen. Mivel közösségbe nem mehet, irány a Nagymama. Ott mindig történik valami, finom ebéd sül, talán még egy-két ott maradt karácsonyi ajándék is előkerülhet.

Kezdődik a csomagolás. Hátizsák elő, Pepe kutya be, kabát fel. A csomagok bekerülnek oda, ahova a tervező gondolta, a csomagtartóba. Kivéve az új Grimm mese CD-t, ami a lejátszóban pörög, míg elérünk célállomásunkhoz, ahol csomagok autóból ki, lakásba be.Ebéd után, míg a gyermek alszik, az Ikea és a Baumax van soron; mindenhol csomagok keletkeznek, s gyűlnek szépen a kocsi hátsó részében. Délután az öcsém utazik, így újabb szép nagy hátizsákkal gazdagodunk. Ez csak egy darabig tart velünk, de a többi hazáig jön.Aki a belvárosban lakik, s az utcán parkol, ahonnan egy kisemberrel együtt kell felhurcolkodnia a lakásba, annak a csomagmozgatás igazi logisztikai feladat. Ha nem megfelelő az előkészítés, ha nem spekulálunk előre, jön a bünti, a kapkodás, a sírás, a szentségelés.Amikor felérünk, a feleségem épp tornázni indul; a csomagja már ott áll kikészítve az ajtó mellett.

Negyvennegyedik hét - hétfő

[Égőcsere]

Az égőcsere egy autóban nem olyan nagy dolog, gondolhatnánk. A régi kisautónkban ez körülbelül 5 perc volt. Nőtt a család, nagyobb autó kellett, ami persze modernebb, biztonságosabb. Télidőben és egy modernebb autóban azonban az égőcsere nem is olyan egyszerű feladat.

1. Először is, az autó tiszta kosz, tehát irány a mosó. Ez mindig jó program egy két és fél éves kisfiúval, aki több mint egy hete be van zárva a lakásba. A mosóban már régi vendég Zsombor, ül a széken, kommentálja az eseményeket.

2. Mosás után a kocsi a garázsban marad száradni. Ebéd után következik az égőcsere. Először leszedjük a burkolatot a csomagtartóban, majd kihúzzuk az áramkábelt. Utána jön az első meglepetés: az égő kicseréléséhez az egész lámpaburát ki kell szerelni. Két csavar, az nem sok. Az első könnyen megy, a második nem.3. Különféle eszközökkel próbálkozom, de a műanyag csavar nem enged. Cserébe tönkremegy. A hibás égő csak bent marad. Negyven perces szenvedés után feladom. A kocsi bibliáját fellapozva, az égőcseréje résznél ez áll: „A gépkocsi hátsó helyzetjelző lámpájának cseréjekor a csavart az erre rendszeresített speciális kulccsal lehet kinyitni. Amennyiben nem rendelkezik ilyen kulccsal, forduljon szakszervizhez.” Szuper, honnan lenne ilyen kulcsa az embernek, ha nem adnak az autóhoz?4. Égőcsere elmarad, majd szervizben kicserélik az 500 forintos égőt tízezerért.

Érdekes, hogy az ember mindenféle technikai eszközt fejleszt ki azért, hogy a testi épségét megóvja, életét kényelmesebbé tegye. Aminek következtében az élete egyre bonyolultabb lesz. Pár évtized múlva talán már mindent meg tud gyógyítani az emberiség, vagy elrepül a Marsra, mégis gépek és bonyolult rendszerek nélkül már egy sima égőt sem tudunk majd kicserélni. Ami mégis csak a világ egyik legegyszerűbb dolga.