Negyvenötödik hét

::Halász Géza Show::Nagypapa blog::Másrészt blog::

Negyvenötödik hét - vasárnap

[Kerekecske, dombocska]

Unalmas, igazi januári hét volt, a nyúlós-nyálkás időjárás ma sem csalogatott kirándulni. Rövid kis házi kirándulásra indultunk, hogy a blog olvasóit beavassam a köztéri emlékművek iránti mély érzelmeimbe. Pár sarokra, a Szent Imre téren avattak pár hete egy Árpád emlékművet. Már csodálkoztam is, hogy adott egy kör alakú füves rész, emlékművek által kihasználatlanul, de most megoldódott a problémám. A város, részben közadakozásból, munka-felajánlásokból állította, és persze az avatás előtt egy héttel megjelent az ellenzék, kérve, hogy ne itt legyen az Árpád emlékmű, mert ez a Szent Imre tér, és a Szent Imre téren egy Szent Imre – Szent István emlékművet tartana méltónak létesíteni.

Nos, Szent István szobor ránk férne még egy, mert csak egy van, az is a lakótelepen (télen letakarva), ugyancsak kör alakú, füves dombocska tetején, és mit ad Isten, éppen a Szent István téren, Szent Imre viszont épp itt áll Árpádtól alig húsz méterre, a Szent Imre téri templom kertjében.


Van viszont a Dunakeszi MÁV-pályaudvar romos épülete előtt egy koronánk is, koronás fő nélkül, talán mert az esemény, amire emlékeztetni kíván, éppen király nélküli királyságunk idején történt. A trianoni emlékmű természetesen kör alakú, füves kis földkupac tetején foglal helyet, az elmaradhatatlan három zászlóval.


Nemrég épült egy újabb körforgalom a 2-es úton, és egy másik is hamarosan, talán tavaszra elkészül a felüljárónál, itt is lesz majd egy kis hely a kerek, füves dombocska közepén.

Negyvenötödik hét - szombat

[Gyerekek, unokák]

Tizenhatan akkor is betöltjük a házat, ha hatan még alig látszanak ki a földből. Ezt a hatot viszont nehéz túlkiabálni, még szerencse, hogy a vonathoz föl kell menni a padlásra, így az ebéd előtti játékidőben meg tudjuk beszélni ügyeinket-dolgainkat. Zsuzsi, Janó, meg a kis Vera szerdán nagy útra kelnek, Ági esküvőjére utaznak Sydneybe, így ez a mai összejövetel egy kicsit búcsú is volt, üzenetek, ajándékok az ottani családnak.

Az ebéd, mint mindig, Gabi remeklése, sokfogásos gasztroköltészet mindenki ízlésének, szokásának megfelelve (mert még vegetáriánusunk is van). Így a hortobágyi húsos palacsinta hús nélküli, szójás változatban is készült, volt töltött csirkemell, a gyerekek zöldséglevese mellett volt fokhagymakrém leves a felnőtteknek, aztán pedig sós süti, édes süti. Délután még lángos is. Így fogyókúrázom…

Az unokák közt nincs hierarchia, ma mégis Rita volt a figyelem középpontjában: első önálló lépései, jókedve és fantasztikus étvágya mindenkit lenyűgözött. Mit mondjak, még engem is levett a lábamról.

A kalózoktól és a katonáktól már nem halljuk egymás hangját. Három család hat gyermeke játszik önfeledten a fejünk tetején. Aztán lassan csökken a fiúk harci kedve, már le is tudnak ülni, és persze előkerül nagypapa gyűjteményéből a No megállj csak! – a 60-as évek szovjet rajzfilmje, az éhes farkassal és a jóízű, de okos nyuszival.
Aztán megszűnik a maradék csatazaj is, elmennek, jön a visszapakolás, rendrakás, Gabinak a konyha…

Azt hiszem, a boldogságba is el lehet fáradni.

Negyvenötödik hét - péntek

[A városban]

Volt tanárommal, későbbi kollégámmal találkoztam, akivel még később barátokká váltunk. Tizenöt éve szerkesztette a Sánta kamatláb című egyetemi humor-kötetet, amit az akkor még vezetésem alatt működő Aula Kiadó ki is adott. (Ez a Gőzgazdász átdolgozott, kibővített változata volt, amit 1973-ban Farkasházyval szerkesztettünk.) Családja most azzal lepte meg karácsonyra, hogy pár kis füzetben, 50-50 példányban kinyomtatta emlékezéseit, meg egy mesekönyvét, Sünit, amit az utóbbi években írt. Én tudtam a meglepetésről, mert segítettem szerkeszteni, tördelni, kinyomtatni. Szóval, ma vele találkoztam, hogy hálája jeléül átadja dedikált példányaimat. Nagyot beszélgettünk. Ennek a korosztálynak kijutott mindenből, amit nekünk, tíz-tizenöttel fiatalabbaknak már nem kellett átélnünk: üldözés, háború, Rákosi, ötvenhat, feljelentősdi.

A gyenge, de mégis napsütésben jól esett egy kis déli séta. A Közgáz mellett, a régi raktárak helyén épül most a CET, leendő üzleti és szórakozó hely. Alakul a Kálvin tér is, a Kiskörutat viszont alaposan feltúrták, még a mi dunakeszi körforgalmunknál is jobban. Itt egy kis kitérő megérte, a Gozsdu udvart mindig szerettem. Földes Péter vitt arra először, mikor még (séta közben) meg akartuk váltani a világot. Ő arrafelé lakott. Ennek is legalább 35 éve…

A napot ismét a gödi strandon zártuk feleségemmel, most már főz a holnapi családi bulira, nálam meg forog a lemezjátszó, jönnek át bitek formájában régi lemezeim (most éppen a Szadkó) a számítógépemre.

Negyvenötödik hét - csütörtök

[Vízkereszt]

A Karácsony vége, a Farsang kezdete. A karácsonyfa visszakopaszodik, és két méterrel mélyebbre kerül, azaz ledobtam az erkélyről.

És persze nagytakarítás. Ez nem csak porszívást és ilyesmiket jelent, hanem fönt, a dühöngőben újra összeraktam a kisvonat pályáját, mert a négy kisördög karácsonykor komoly folytonossági hiányokat okozott a sínekben, és szombaton újra jönnek! Összesen hét unokánk van, közülük négy fiú. Léna nem szokott jönni, ő Sydneyben él, most tanul járni és beszélni. Ma reggel szkájpoltunk, nagy az időkülönbség, télen 10 órával vannak előbbre. A képernyőn keresztül próbált megitatni egy kis kakaóval, még nem tudja, hogy csak virtuálisan vagyok ott.

Apropó, virtuális. A felhő-számítás vagy cloud-computing egyik legismertebb alkalmazása a Google saját térkép készítése. Ma kicsit javítgatnom kellett egy tavalyi térképemen: Terézváros díszkútjait mutatja be Surányi András barátom könyve alapján. Tavaly tettem fel egy virtuális kiállítást is, a KOKSZ-műhely tárlatát, a New York-i Guggenheim múzeum előtti területre. Szeretem a Google térképét – és persze a street view-t. Olvasmányaim helyszínét is mindig megkeresem, például: "… valahányszor csak rápillantanak a nagy órára a South Meridian és a Washington Street sarkán, kérem, jusson eszükbe apám, Kurt Vonnegut, Senior. Ugyanis ő tervezte azt az órát. Sőt, mi több az apám és az ő apja, Bernard Vonnegut tervezték az egész bazi nagy házat." Itt az óra és a ház.

A padlás takarítása a csocsóval ért véget. Rosszalkodtam is egy kicsit…

Negyvenötödik hét - szerda

[Séta]

Este Ványa bácsit láttuk, nagyon jó előadás volt Gálffival és Hegedűs D-vel. Pár éve a Radnótiban Kulka is nagyot alakított, régebben Latinovits a Vígben – erre már nem annyira emlékszem.

Ma későn keltünk. Randa köd van, jól esne egy kis séta, a Pacsirta utcát azonban nem korzónak alakították ki annak idején, hanem faluvégének. Azóta város lettünk, épült körénk három lakópark, egy hónapja pedig egy éjjel-nappal bevásárlóközpont nyílt. Sétateret viszont senkinek nem jutott eszébe építeni. Ezért, ha kicsit akarunk sétálni, kocsiba ülünk, és elmegyünk a Duna-partra, a Horányi komphoz, ha viszont nagyot sétálnánk, akkor átgurulunk Vácra. Most csak kicsit akartunk sétálni.

Mivel utoljára nyáron voltunk itt, eléggé szembetűnő volt a különbség. Egyedül a kacsák fürödtek ugyanolyan unottan. A komp is jár, utasok is vannak – persze jóval kevesebben. A parti halsütő-fagylaltozó, ahol időnként megittam egy-egy fröccsöt, most zárva, de a Csurgó büfé nyitva.

Készítettem körképet is. Régi mániám: több mint tíz éve láttam valahol egy forgó-forgatható panorámaképet, azonnal rákattantam, s azóta vagy kétezer ilyen képem született. Vannak profi felszerelések, készülnek profi képek, én viszont turista módra „dolgozom”: van egy széles látószögű előtétem, kézből fényképezek, 8-10 képet sütök el, miközben körbe fordulok. Nem tudom megvárni az ideális fényviszonyokat, nem szűröm ki a zavaró embereket, autókat. Így aztán nem mindig lesz ideális, képeslap-hatású, de talán mozgalmasabb, igazabb.

Negyvenötödik hét - kedd

[Lejárt lemezek]

Ezerrel ezelőtt kollégiumi szobám dísze volt, azóta bővült, osztódott, a maradék pedig lerakódott egy polcra. Régi lemezeim nem dobtam ki, de nem is hallgattam már őket, jöttek a cd-k, az mp3-ak, s bár időnként nekifutottam, nem sikerült átjátszani őket. Aztán kaptam karácsonyra egy lemezjátszót… USB-vel ellátva! Azóta sem éjjelem, sem nappalom. Bár egy vírus is rásegített, hiába is sütött odakint a nap, itt ülök a lemezjátszó mellett, és csak cserélem, cserélem, cserélem…

Néhány igazi régiség 78-as sebességgel, olyan, amelyiknek csak az egyik oldalán van felvétel, talán akkor még az éremnek is csak egy oldala volt, Saljapin, Jan Kubelik, Jascha Heifetz, Amelita Galli-Curci…


A Diótörő dobozából hullott ki ez a kis cédula, az 5. számú komplektovcsik „névjegye”, 1974-ből. Ő rakta össze a doboz tartalmát: 2 db (4 oldal) lemez, sorszám szerint 1-2-3-4. – ha valami a MEO-nál hiányzott, a gyári kollektíva elítéli az 5. számút! Ott voltam, szakmai útra vittem egy kis csapatot, jártunk a Melodija hanglemezgyárban, de megfordultunk a Tőzegkutató Intézetnél is (ímenyi Vlagyimira Iljicsa – aki nagy tőzegszakértő volt).


Ha már a múltban és a Szovjetunióban járunk, itt egy kép egy ottani és akkori Ifjúsági Magazinról. Az ifjú munkás feje nincs átlőve, hanem az újság egésze van kilyukasztva, hogy a belekötött hártyavékony lemezeket le tudjuk játszani. Van minden, népszerű szovjet énekes, esztrád zene, Lenin hanga.


Hát ezért nincsenek ma külső képeim, meg hát ilyen időben…

Negyvenötödik hét - hétfő

[Lubickolás a télben]

"Hogy lesz dús a vetés, mely csillag alatt ugaroljunk,
Szilre mikor jó, Maecénás, aggatni borágat,
Marhatenyésztéshez mint fog, juhokat hogyan ápol,
És kicsi méheivel mily gondot vállal az ember"
(Vergilius: Georgica)

Nos, nem erről lesz szó, de aki már húsz kilométerről látja csak Budapest fényeit, méltán vidéken érezheti magát. Csend, ködös reggelek, havas táj. Esténként meg a csillagok, a holdvilág, és a meghitt kis sarokban a számítógép.

A mai reggel másoknak már munkanap volt. A nyugdíjasnak meg egy újabb lehetőség. Egy gyors fénykép hátul, a kert felé: madarak türelmetlenkednek az etető körül.

Egy másik és harmadik kép párban készül, szemben a hófehér Déryné utca piros-kék szemüveggel térhatásúvá nyílik.
Délelőtt feleségemmel a gödi strandon lubickoltunk. Ezt aktív koromban mindig irigyeltem az öregektől. Sikerült egy fotó erejéig kicseleznem a köd- és párafelhőt.
Az élet tehát nagyon is otthonos volna itt, ha nem éppen ma lenne a médiatörvénynek is az első munkanapja. Nem éppen udvarias sajtóműfajom (a karikatúra) várhatóan fogja még a fiúkat bosszantani. A hatalom ugyanis mindig humortalan, és ha valamitől igazán fél, az a nevetségesség (lásd Napóleon, Sztálin és a többiek). Azt azonban még a humoristák közt is tudatosítani kell, hogy nem kifigurázni kell őket, mert "álhumor nevetségessé tenni a dolgokat. Igazi: megtalálni a nevetségest." (Karinthy) A propaganda-karikatúrák nem igazán hatékony fegyverek. Terveztem hát egy Orbán-lemezt.

"Ennyit a föld bevetéséről meg a csillagos égről."

(Ismét Georgica)