Tizenötödik hét

::Kiállítás az Arnolfini NetGalériában::Egy bizonyítás kezdete az Econometrica című folyóiratban::

Tizenötödik hét - vasárnap

Nehéz napi témát választani. Sok érdekes, vagy kevésbé érdekes de dokumentálható dolog történik minden nap. Aztán ott vannak a nem jól rögzíthető események, vagy amikor az ember inkább nem fényképezne, csak lenne. Tegnapelőtt este például kísérleti színházi előadáson voltunk, tegnap barátokkal mentünk sörözni az Else’s nevű bárba, aminek a falait az egykori - magát Montreal első punkjának nevező - tulajdonosnő maga festette és díszítette. És elkezdődött a Fringe Festival is. A fesztivál-nyitó szabadtéri koncert csütörtök este volt egy közeli parkban, ahonnan az eső sem hajtotta el az embereket. Az őrült Forma–1 tömegekről nem is beszélve, amelyek az utóbbi két éjszaka ellepték a Saint-Laurent bulvardot, mint a sáskák

De hát vége, nincs szükség több témaválasztásra. David Hockney szavai jutnak eszembe, amit többször elismételt mindegyik fotókollázs időszaka vége felé: "Enough of this already: it’s really time for me to be getting back to painting.” Noha nem akarom Hockneyhoz hasonlítani magam fotókollázsilag vagy egyéb tekintetben sem, festés, tételbizonyítás, és rengeteg egyéb dolog vár rám. Elég volt a dokumentálásból, feltárulkozásból, és kezdődjön újra az élet, un(self)observed…! Üljön végre Sára az asztalon, Marcóval együtt, és várakozzon türelmesen, legalábbis addig, amíg újabb felhívás nem jön Ervintől…

[Vasárnapi tam-tam buli / Sunday tam-tam party]

Kisebb Woodstockra emlékeztető tam-tam buli van a Mont Royalon minden vasárnap.

Reminiscent of a small Woodstock, there is a tam-tam party on Mont Royal every Sunday.

Tizenötödik hét - szombat

Hadd mutassam be kedves barátomat, hűséges segítőtársamat naplójegyző kalandjaimban: Nikon D70s-t (beceneve: Marco… na jó, ez a jegesmedvénk, aki egész nap türelmesen figyeli a dolgozó embert; Kelly nevezte el Marco Polo után még karácsonykor, amikor hozzánk érkezett). Nikon rögzíti, válogatja, vágja és összeállítja a képeket, és ami a legfontosabb, megőrzi még a mellékesnek tűnő részleteket is, a környezetet, életformát, gesztusokat, számos ellenőrizhetetlen és véletlenszerű valóságelemet, amely később az idő által még esetleg valami jelentőséget is kaphat, ki tudja…? Talán észrevettétek, hogy Nikon bekukucskált az egyik képbe a piknik alatt, úgy látszik ő is meg akar őrződni az utókor számára. Ha egyszer megtanulom használni - már azon kívül, hogy egyszerűen lenyomom a gombot az automatikus beállításban -, akkor tényleg adok neki becenevet is. Így elsőre Sára jut eszembe…

[Festőóra / Painting class]

Ez volt a félév utolsó festőórája: festettünk, ittunk egy kis bort, megnéztük a nyári festőtáborról a képeket - ahol majd tanárunk, Vicki farmján, az Eastern Township csodálatosan szép hegyes környezetében, kint a füvön, vagy köveken, vagy akármin fogunk festeni… -, aztán ittunk még egy kis bort, és megint festettünk.

This was the last painting class of the semester: we painted, had a little wine, then we looked at some pictures about the summer painting workshop at our teacher’s, Vicki’s farm, where we will paint on the grass, or stones, or whatever, in the beautiful mountainous setting of the Eastern Townships…, then we drank some more wine and went back to painting.

Tizenötödik hét - péntek

Délután piknikezni szerettünk volna a Mont Royal parkban, de ma is esőre állt. Szürke felhők egész sora vonszolta magát borúsan az égen, amikor kinéztem. Akkor viszont nyári zöldség-fesztivált csapunk itthon, gondoltam. De mire a sok étel a terített asztalra került, addigra épp kisütött a nap...

[Otthoni piknik / Picnic at home]

A nyers étel lakománk…

Our raw food feast…

Tizenötödik hét - csütörtök

Egész nap szemerkélt az eső. Reggel bementem az egyetemre, utána fogorvoshoz, majd vissza az egyetemre, végül egy megbeszélésre, aztán haza. Mivel esett, egész nap metróztam. Már régóta szerettem volna lefényképezni a metrót. A siető embereket, a lépcsőket, az oszlopokat, falakat. A kék szerelvényeket, az üléseket, a síneket; ahogy a metró kijön az alagútból vagy eltűnik benne. A lámpákat, fényeket, színes plakátokat. De attól tartottam, nem fogják jó néven venni az emberek, ha fotózom őket… Ma mégis fényképeztem a metróban, kicsit sunyiban, kicsit kapkodva, így némelyik kép nem is túl éles, de azért lett anyag bőven a három napló-kollázshoz.

[A montreali metróban / In the Montreal metro]

Imádom a beázott, lekopasztott, málladozó falakat a metróban. Néhány fal úgy néz ki, mint egy csodálatos absztrakt festmény, s időnként azon kapom kaptam magam, hogy találgatom: vajon melyik festő festhette ezt?

I love the stripped, decrepit, water-stained walls in the metro. Some of these walls look like wonderful abstract paintings and I have, on occasion, found myself trying to guess: which artist might have painted this?

Tizenötödik hét - szerda

"The mathematician’s patterns, like the painter’s or the poet’s, must be beautiful…It may be very hard to define mathematical beauty, but that is just as true of beauty of any kind – we may not know quite what we mean by a beautiful poem, but that does not prevent us from recognizing one when we read it."

G. H. Hardy: A Mathematician’s Apology

[Egy tétel bebizonyítása / Proving a theorem]

Noha szeretem Hardy itt idézett sorait, most a szépség kérdése a legkevésbé sem foglalkoztat – egyszerűen szeretném bebizonyítani a tételt, s nem érdekel, hogy szép-e a bizonyítás vagy sem… vajon napokba, hetekbe, vagy inkább hónapokba fog-e kerülni ez a bizonyítás...? És egyáltalán, igaz-e a tétel…?

Although I am quite fond of these lines by Hardy, right now I am not the least bit concerned with beauty – I just want to prove my theorem, whether the proof is beautiful or not… will it take days, weeks, or months to write a proof…? Does the theorem even hold…?

Tizenötödik hét - kedd

Most fejeztem be Lawrence Weschler David Hockneyról írt - True to Life: Twenty-Five Years of Conversations with David Hockney című - könyvét. Weschler gondolatokkal teli leírása évtizedeken át követi Hockneyt, amint a művész fáradhatatlanul keresi az életteli megjelenítés lehetőségét, egy "élő" kép alkotását, ami egész életét meghatározó szenvedélyévé vált. A keresett ábrázolási módot egyfajta időtlenség jellemzi, amit a kitartó elméleti kutatáson alapuló – a különböző perspektívák és pillanatok egyidejű megörökítésének szándékával létrehozott – Hockney fotók és festmények is tükröznek. Az ember nem kívülről nézi a képet, mintha egy ablakon tekintene be, egyetlen pillanatra, egy szemszögből, hanem állandó mozgásban van és benne "él" az ábrázolt háromdimenziós térben. A David Hockney által alkalmazott fotókollázs technika szintén az életszerűbb ábrázolás célját szolgálja, amit most, saját megértésem alapján, megpróbálok magamra, s e hét fényképeire vonatkoztatni. De – a céltudatos Hockney-féle kutatással ellentétben – kevéssé átgondolt, inkább ösztönszerű választásokkal, mint ahogy e technika nem megfontolás alapján, hanem inkább véletlenszerűen, mondhatni átszivárgással jelent meg ezekben a fotóimban, a könyvből szerzett benyomások hatására.

[A Jean-Talon piacon / At the Jean-Talon market]

Jean-Talon, az egyik legnagyobb montreali piac - tetszik a színek, ízek, hangok gazdag kavalkádja. Ma reggel elkísértem férjemet, Kellyt, aki hetente egy-kétszer jön ide bevásárolni, és talán azért is, hogy egy kicsit húzza az időt, hiszen első regényén dolgozik…

Jean-Talon, one of the largest markets in Montreal; I like the riot of colors, tastes, and noise. This morning I accompanied Kelly, my husband, who comes here once or twice a week – to shop and, one might suspect, out of a bit of procrastination as well, as he is writing his first novel…

Tizenötödik hét - hétfő

Bevallom, nem tudom, hogyan vágjak bele ebbe a stafétanapló-írásba. Már hetek óta aggasztott a dolog egy kicsit, de szerencsére nagyon elfoglalt voltam: több helyre utaztam, előadtam, szerzőtársakkal dolgoztam, nem nagyon volt idő az aggódásra. De most itt van, eljött a nagy nap. A fotók rendben, szeretek fényképezni, képekkel bütykölődni, de a szöveg…? Böngésztem, nézelődtem, olvastam az előző hetek-hónapok bejegyzéseit, és csak ámultam, hogy naplójegyző elődeim mind mennyire jól írnak… Én meg – játékelméleti közgazdász/matematikus lévén – nemcsak, hogy szépírással nem foglalkozom, de magyarul meg már szinte egyáltalán nem is írok (és csak néha-néha olvasok). Végül is, a dolgokat leegyszerűsítendő, elhatároztam, hogy minden nap csak egy valamire fogok koncentrálni, egy kis részletre, egy eseményre vagy munkára, teendőre, mindennapos vagy kivételes dologra, és azt próbálom meg bemutatni, képírásban. S habár minden nap más, ha minden jól megy, ez a kis fotókrónika talán a hét képi keresztmetszetévé fog kikerekedni, illendően egy képírókörhöz.

[Reggeli kávé / Morning coffee]

Reggeli kávé Kellyvel… mmmmm… mi adhatna több, egyszerűbb örömöt minden egyes nap, mint a rituális reggeli kávé…?

Morning coffee with Kelly… mmmmm… what could possibly give more, simpler joy, each and every morning, than the ritualistic morning coffee…?