Tizennegyedik hét

::Alkotói honlap::Szakmai honlap::Blog::

Tizennegyedik hét - vasárnap

A falu változatlan, gondolom, holott illőbb lenne azt mondanom, hogy én, ahogyan gondolkodom a szülőfalumról, az a változatlan. Szó ami szó: minden a helyén maradt. Ott vannak a dolgok, ahol maradtak három hete, egy éve, évtizede, fél évszázada. A fecskék, holott tömegesen tűntek el a magyar égboltról, ugyanúgy költenek június hatodikán a nyári konyha plafonja alá rakott fészekben, a maguk sarkában, mint régen, csupán az épületet, a helyiséget hagyta el a funkciója, a térdig felugráló rózsák is virágzanak a zöldre festett drótkerítés és a lakóház közé beszorult virágágyasban, olyan pirosan, amilyenek az acsarkodástól izgatott rózsák csak lehetnek, és a Tótkert egykori rétje fölött még mindig ott cikázgatnak az egyetlen fekete szárnyfoltjukkal a káposztalepkék. Az istállók szaglanak, holott nem dobrokol bennük ló, nem mélázik benne istennő-szemű tehén. Zeller hízik a fekete húsú föld alatt, és a lexikonok is őrzik az adatot: a hazai zellertermés 70-90 százalékát ez a falu szolgáltatja. Ebben a változatlan községben egyedül én vagyok, hogy hazajöttem menten kiderült, a változó. Aki most itt ül a komputere fölött, és képes lenne mindent leírni, csak azt nem, amit most leír, mert abba szorult benne minden, ami mozog: én. Mert szeretnék lenni én is változatlan.

(A képek, a már jelzett technikai probléma miatt, az internetről valók.)

Tizennegyedik hét - szombat

A tegnapi felvételek, miként a maiak is, láthatatlanok: a fényképezőgépem és a komputerem közti kapcsolat megszűnt, valahol elkeveredett, talán még Veszprémben a kábel. Reggel Paloznakról, 10-kor a balatonfüredi Fordítóházról, 13-kor a budapesti Vörösmarty tér forgatagáról, majd 18 és 21 között a Budapest-Debrecen közötti sztrádáról készült fényképeim maradnak most elrejtve. Máskor ilyen reményvesztő helyzetben mindig volt ötlet, megoldás, sansz arra, hogy másnak lássam, amire mondom, reménytelen. Most nincs esélyem erre. Bennem van sok kilométer, húsz új kötettel való séta, egy interjú, amelybe - hiszen mondta - Láng Eszter belefotózott, és a szüleim lakásában befalt hideg sóskaleves. Kénytelen-kelletlen: képeket fogok előállítani.

Tizennegyedik hét - péntek

A mai napló: előnapló. Hónom alatt a gyerekfejnyi kamerával közlekedem Budapesten. Tegnap megjelent a kötetem, szép a borítója, még a címe is szép, annak ellenére, hogy nem tőlem, hanem a kiadómtól származik. Honvágy. A paradicsomba. A Gondolat standjánál délután dedikálok, remélem nem zuhogó esőben. Addig azonban találkozni fogok egy szociológusnővel, egy Dosztojevszkij-kutatóval, aki Nápolyba készül, így rábízhatok egy küldeményt, egy író-szerkesztővel, egy költővel, még majd egy másik szerkesztővel is, haverokkal-barátokkal, mert így dukál. Este pedig Balatonfüredre kell leérnem, két kötet kapcsán beszélgetek pályatársammal, nyilvánosság előtt. Majd valahol vacsora. És a lábam alá fogok némelykor nézni.

Tizennegyedik hét - csütörtök

Reggel, alig hogy felébredek, a neten rákeresek Lakner Zsuzsa kollázsaira. Néhány napja jelen voltam, amikor a derűvel átitatott Zsuzsa átadja pályatársának az egyik kölni múzeum katalógusát (amelyből megjelenő regényem borítójának ábrája is származik), azzal, hogy azt, ha inspirálja, használja fel újabb műveiben. A pályatárs: Cauli, a tépett-vágott-hajtogatott papírmunkák nagymestere. Kitűnő alkalmazott grafikusa került volt ennek a nagyszerű nyomdaipari műnek, a sóvárgás pírja ki is ült az arcomra, annak ellenére, hogy e katalógus nem lehet egyéb, mint gondosan tervezett-kivitelezett tömegcikk. Abban a jelenetben az nyűgözött le leginkább (háttérben a lamentáló Perneczky Géza), ahogyan ezt a tenyérnyi könyvecskét csomagolásából kibontogatta Zsuzsa. Engem ugyanis leginkább az izgat vagy negyven éve, hogy miként romlik el a mű, s az anyag változásával hogyan alakul át a test: dekollázsaimban eme folyamat stációit rögzítem. Ezt csinálom Veszprémben, Marokkóban és Kínában, s nyilván ezt csinálom akkor is, amikor írok.
Ma majd, úgy sejtem reggel, erre a pusztulástól áthatott keletkezésre élesedik ki a szemem.

Tizennegyedik hét - szerda

Ez az este pusztán egy este.
Az pedig nincs most benne
hogy a sötét be ne sötétedne
hanem csak, mint a kelme
hanem csak, mint a vászon
ahogy ráomlik a feledés
az országra, ha vagy túl a határon
hull alá a kelme, a vászon
az égen, setéten. Innen benne
lehetne az este, de nem fér a versbe
kilóg belőle, miként a répalevél
a földbe bútt cukorrépából
a légbe, suhogó este-füleként
mely hallja a kelme-, a vászon-
suhogást és a levegőbe
répalevél-szerű hangokat ás.
Estjéből az este kilábol.
S hogyan lehetne az benne
amiként gördül a fekete
kelme alá az égből, reá az estre?

Tizennegyedik hét - kedd

Egy meg nem írt vers sorai
2010. június 1.

1.

Ahol nincsen se hős
se érte halni érdemes haza
csigákban guggol
a szar és a retorikája
mint enciklopédiába
egybe gyűjtött málha.
S menten húzódik mellé
a bűz grammatikája.


2.

Ahol nincsen se hős
se felfalni érdemes haza
és mint akol sok disznója
szaga foglalja össze
az év mindahány napja


3.

Ahol nincsen se hős
se szétrúgni érdemes haza

Ahol nincsen se hős
se érte halni érdemes haza

a sár nyelvtana

Ahol nincsen se hős
se érte halni érdemes haza


4.

Ahol nincsen se hős
se hősnő, aki várna haza
és a számat, mint a nyelv
kitölti a befalt kaja
az édes vér nehéz szaga
menten húzódik mellé
kitölt a leendő szar szaga


nincs szavad másra
mint a szar retorikájára
a sár grammatikájára


5.

a szar és a sár retorikája és a grammatikája


6.

a szar retorikája s a grammatikája
és sár retorikája s a grammatikája


7.

ha átmégy a hibernált téren
nincsenek már dalok, se darvak
nincsenek már őszi levelek
és a kosszagú termésekből
nem nőnek az akácián szarvak
nincsen, ami visszanézzen
ha az ablakra nézek
az üveg vetítővásznán
feketék a mozgóképek

apálykor
a lábnyomomtól ha
elhátrál a tenger
hagyja, hogy éljen fél napot
majd nagy nyelvvel jön
a fövenyről lenyalja
mint a nap mai söréről
a holnapi sörhabot
apálykor tehát, ha a tenger
szüntelen szivárog

és dagálykor szünettelen elver
mert nem találja
mit szívében hordozott
a követhető lábnyomot


8.

mint az elfelejtett verssor után
görbül el sírásra a szám
hűtlene lettem vagy ő vált
hűtlenné a betűbűnben
hazám


9.

mint akit elítéltek, de nem lőttek
agyon egészen, csak félig
oka fogyottan lett hős
a földnek nehéz is

mint a tűz, amelynek nincs hamuja
búbánattal telt
fölösleges Juhász Gyula

(A képek tavalyiak; a rajtuk látható dolgok nem.)

Tizennegyedik hét - hétfő

Felmentem a várba, majd a városba. Ebből áll a napom. Veszprémben is elkülönül a város a vártól, azaz a vár a várostól - lévén a vár a korábbi építmény.

Tartok tőle, hogy néhány egykor írt sorom felelőssé tesz egy, eredetileg a múltamhoz tartozó fogalomnak a jelenemhez csatolásáért. Attól is tartok, hogy e, a csatolás pillanatától legitimnek tűnő kapcsolódás során valamelyest meggondolatlanul jártam el, és egyszerre tettem és mondtam túl sokat és túl keveset. Nyugtalanít, hogy az egyik térkép benne van a másikban. Hogy ama ezeregy éjszaka benne rejlik az Ezeregyéjszaka meséje című műben.

André Gide A pénzhamisítók című művében az egyik szereplő, Édouard naplót vezet, s ebben arról ír, éppen regényét alkotja, amelynek a címe: A pénzhamisítók, azaz tiszta regényt alkot, és ez is nyugtalanít. Ha egy festményen Jeromos saját koponyáját nézi, az is kiderülhet, miként Borghes állította, hogy én, mint olvasó nem vagyok több, mint fikció, és e nyugtalanság arra késztet.

Vissza kell térnem a kiindulóponthoz. Attól tartok, végül is: Veszprém nincs meg nélkülem, szüksége van rám, a létezéséhez kellek.

(A képek tavalyiak; a rajtuk látható dolgok nem.)